Mennyi az annyi?

Ennek az értéknek a meghatározása tekintetében többféle elképzelés is létezik. Az egyik szerint a napi szükséglet majd’ 100%-át zöldségekből és gyümölcsökből kell bevinni a szervezetünkbe, mert csak így hasznosulnak igazán. Ez azért nem mindig ennyire egyszerű, hiszen némely érték eléréséhez igencsak sok mindent és nagy mennyiségben kéne fogyasztanunk.

Egy másik elképzelés szerint manapság a zöldségek és gyümölcsök meglehetősen rossz minőségűek, így közel sem tartalmaznak annyi vitamint és ásványi anyagot, mint amennyit régen. Sajnos ebben van némi ráció, emiatt pedig elengedhetetlen az hogy különböző természetes lehetőségeken kívül további organikus forrásból származó, szerves kiegészítőkkel pótoljuk a kiesést.

Mivel mindkét vélekedés alapvetően nagy igazságokat tartalmaz, így érdemes az arany középutat keresni. Tehát fogyasszunk minél több zöldséget és gyümölcsöt, melyek nagymértékben tartalmazzák a szükséges vitamint és ásványi anyagokat, de emellett ne feledkezzünk el ezeknek a pótlásáról sem. Emellett elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű ivóvízfogyasztás, hiszen ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szükséges vitaminok feloldódjanak és felszívódjanak.

null

Vitaminok

A C- és a D-vitamint valószínűleg már mindenki ismeri a hétköznapi életből, de a reklámokból mindenképp. Míg a C-vitamin vízben oldódó vitamin, amit nem lehet túladagolni, mert a felesleg a vizelettel távozik, addig a D-vitamin zsírban oldódik. Ebből már jóval könnyebb túl sokat fogyasztani, de sajnos ez nem ürül ki annyira egyszerűen, ezért fokozott figyelmet igényel a pótlása.

A B-vitamin egy igazán komplex vitamin, hiszen nem csak egyféle van belőle, és mind másra jó, de alapvetően elengedhetetlen a szervezet működése szempontjából. A B1 az emésztésért és az idegrendszerért felel, a B2 a pajzsmirigy működéséhez elengedhetetlen, valamint segíti a sebgyógyulási folyamatokat. A B5 az idegrendszert nyugtatja, míg a B6 részt vesz a vörösvérsejtek képzésében, az fehérjeszintézisben és ingerületátvivő anyagok szintézisében, továbbá segít felszabadítani az elraktározott energiát is. A B7 pedig igazán hasznos a köröm és a haj egészsége szempontjából.

A chia mag egy igazi superfood, ami nagymértékben tartalmaz Omega-3 és Omega-6 zsírsavakat, valamint több vitamint és ásványi anyagot, amik aztán megfelelően hasznosulnak a szervezetben.

Ha kipróbálnád további számos izgalmas táplálékkiegészítővel együtt, akkor keresd a Magzsolát, és válogass kedvedre!

Címkék: magzsola.hu, vitamin, reklám