Erről Kaposvár polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke beszélt hétfő reggel a Kossuth rádióban. Szita Károly elmondta: míg 2010 előtt a baloldali kormányok nem segítettek, hanem elvettek a bajban a településektől, addig a jelenlegi polgári kormány számos területen ad forrást is a városoknak.

A szövetségének tagjai a múlt hét végén, Hollókőn tartott közgyűlésükön egyeztettek arról, miként indult újra a gazdaság a koronavírus-járvány után és hogy milyen állapotban vannak a legnagyobb magyar városok.

Szita Károly szerint a munkaalapú gazdaság meghozta a hatását, így ma már szinte teljes a foglalkoztatottság, aki akar az tud dolgozni.

A kormány nem hagyta cserben az önkormányzatokat – emelte ki a városvezető, hiszen, az iparűzési adóból származó bevételkiesést - amelyet helyesen otthagyott a vállalkozásoknál, hogy azok a munkahelyek megőrzésére fordítsák – visszaadja a megyei jogú városoknak. Ez mintegy 19 milliárd forintot jelent. Emellett 77 milliárd forintot kapnak bérfejlesztésekre 7 milliárdot pedig gyermekétkeztetésre a települések.

100 milliárdos program indul a városokban, hogy az energiafelhasználást hatékonyabbá tudják tenni. Szita Károly hangsúlyozta: Kaposvár élen jár a klímacélok megvalósításában: a földgázzal futó buszokat elektromos meghajtásúra cseréli a város, a távfűtéshez szükséges meleget pedig a városi zöld fűtőműben fogják előállítani.

Címkék: mjvsz, kormány, szita károly, politika