18:45

Legkésőbb 8 órára valamennyi szavazókörben be tud fejeződni a szavazás

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a Nemzeti Választási Bizottság tagjait tájékoztatva elmondta: este 7 órakor - ahol még sorban állás lesz - beáll a sor végére egy szavazatszámláló bizottsági tag, valamint egy közterület-felügyelő. Akik a sorban állnak, még leszavazhatnak, de a 7 óra után érkezők már nem voksolhatnak. 

18.34



18.30

Itt pedig a megyénkénti 17.30-as összesítéseket láthatjuk.



18.15

Közben megjöttek a 17:30-as, kaposvári adatok. Eddig a szavazásra jogosultak 58,2 százaléka tette le voksát.

null


17.43

Van ahol már le is voksoltak

Rendben lezajlott a szavazás a büntetés-végrehajtási intézetekben - mondta el az MTI érdeklődésére Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóiroda-vezetője.

A jogszabályok értelmében az előzetesen letartóztatottak, valamint azok az elítéltek, akiket a bíróság a közügyektől nem tiltott el, illetve a közérdekű munka vagy pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést töltő elítéltek, továbbá a büntetőjogi elzárást vagy szabálysértési elzárást töltő fogvatartottak szavazhattak.

A közel 18 300 fogvatartottból mintegy 6 ezren voltak jogosultak választani, közülük közel 1800 fogvatartott nyilatkozott arról, hogy élni kíván szavazati jogával. Mintegy 1180 fő kapta meg a helyi választási szervek visszaigazolását és voksolt a börtönökben.

Az érintett fogvatartottak a fogva tartás helyén, a helyi választási irodával egyeztetett időpontban, a választási eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint, mozgóurnával szavaztak.

A büntetés-végrehajtási szervek vezetői úgy szervezték meg a szolgálatot, hogy a beosztott személyi állomány is gyakorolhassa a választójogát - tette hozzá Szalai Tímea.

 

17.25

Azok a választópolgárok is szavazhatnak, akiknek a lakcíme közterület-átnevezés miatt megváltozott, és még nem íratták át az új címüket - tudatta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap az MTI-vel.

A választási eljárási törvény szerint a választópolgár a lakcímét vagy a személyi azonosítóját igazolja a szavazatszámláló bizottság előtt.

Azt írták, ha a választópolgár lakcímkártyája az adott közterület korábbi elnevezését tartalmazza, a személyi számát tartalmazó hatósági igazolvánnyal igazolhatja magát.

Az NVI arra kéri azokat a választópolgárokat, akiknek szavazását a lakcímkártyájukon szereplő korábbi közterület-elnevezés miatt utasították el, hogy amennyiben tehetik, menjenek el újból a szavazókörbe. Somogyban egyelőre nem tudunk olyan településről, ahol hasonló probléma lépett volna fel.

16.42

Az idei választás az Instagram népét is megmozgatta. Folyamatosan érkeznek a fotók az online képmegosztóra. Ide kattintva mutatunk belőlük egy vaskos galériát!

Így szavaznak a politikusok: Miháldinecz Gábor, Jobbik

16.30

Így állt 15 órakor a szavazók aránya Somogy megye négy választókerületében:

16.19

Elutasították a somogyi 3-as választási kerületben benyújtott panaszokat

A Somogy megyei, Marcali központú választási kerületben a fonyódi szavazóköröket érintően kampánysértés miatt, a nagybajomi szavazóköröket érintően pedig plakátrongálások miatt tettek bejelentést az érintett képviselőjelöltek, azonban a beadványokat a választási bizottság elutasította.

Bővebben itt.

15.51

15.40

Itt vannak az újabb számok:

A választásra jogosultak 45,02 százaléka, 3.610.437 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A fővárosban a szavazók 50,22 százaléka, 686.325 választópolgár adta le szavazatát 15 óráig.

A megyék között a részvételi arány 15 órakor Heves megyében volt a legmagasabb, 47,39 százalék, ami 117.856 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Bács-Kiskun megyében volt, 41,23 százalék, ebben a megyében 176.158-an voksoltak.

Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 39,28 százalék, a 2002-es választáson 51,78 százalék szavazott 15 óráig. A nyolc évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 48,89 százaléka, négy évvel ezelőtt pedig 46,78 százalék voksolt 15 óráig.

 

15.00

Felszabalták a jutai körzetet

Már a délelőtti órákban nagy volt a részvételi arány a jutai szavazókörben. A választásra jogosult több mint 1000 ember egynegyede adta le szavazatát 11 óráig. A település egyébként egy speciális körzetnek számít, mert 4 másik községgel alkot egy körjegyzőséget, ezért Somogy megye mind a 4 választókerülete ide tartozik.

14.08

Így néz ki a törött pecsét, ami miatt 15 percig szünetelt a szavazás a Bartók Béla utcai 7-es számú szavazókörben. Kéki Zoltán elmondta, az elmúlt 25 évben még soha nem történt olyan, hogy pecsétnyomó okozott volna fennakadást egy választáson.

14.03

Somogy 4 választókerületében így alakulnak a számok:

13.45

A választásra jogosultak 34,33 százaléka, 2.753.211 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 13 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A részvételi arány 13 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 36,77 százalék, ami 359.644 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 30,11 százalék, abban a megyében 134.636-an voksoltak.

A fővárosban a szavazók 39,01 százaléka, 533.163 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig.

Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 32,58 százalék, a 2002-es választáson 40,19 százalék szavazott 13 óráig. A nyolc évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 38,22 százaléka, négy évvel ezelőtt pedig 35,88 százalék voksolt 13 óráig.

Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 15 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.

 

13.23

Így szavaznak a politikusok: Kolber István, DK

 

 12.58

Eltörött a pecsétnyomó, rövid időre fel kellett függeszteni a választást Kaposvár egyik szavazókörében.

Kéki Zoltán elmondta, az elmúlt 25 évben még soha nem történt olyan, hogy pecsétnyomó okozott volna fennakadást egy választáson.

Mivel a helyszínen nem volt tartalék, amíg pótolták a szavazólapokat érvényesítő bélyegzőt, mintegy 15 percre fel kellett függeszteni a választást.

 

Így szavaznak a politikusok: Gelencsér Attila, Fidesz

12.39

Mi szóltunk: az a választópolgár, aki nem adta fel postán csütörtökig a levélszavazatát, az még ma, a szavazás ideje alatt leadhatja azt a külképviseleteken, illetve az egyéni választókerületi székhelyek választási irodájában.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak, amennyiben kérték felvételüket a névjegyzékbe. 

A szavazó szabadon dönthetett arról, milyen úton juttatja vissza voksát a Nemzeti Választási Irodához (NVI): a válaszborítékot feladhatja postán (bárhonnan ingyen), ebben az esetben a levélnek április 5-én éjfélig meg kellett érkeznie az NVI-hez. A válaszboríték leadható volt bármely külképviseleten is március 24-től, munkanapokon. 

Azok, akik ezt nem tették meg, még a szavazás napján is leadhatják levélszavazatukat: a válaszboríték leadható a külképviseleten a külképviseleti szavazás időtartama alatt (általában 6-19 óra között) is, illetve Magyarországon a 97 egyéni választókerületi székhelyen, a szavazás napján 6 és 19 óra között.

 

12.22

Rosszul lett egy bizottsági tag a Somogy megyei Tótújfalun

Rosszul lett a szavazatszámláló bizottság egyik tagja a somogyi 2-es választókerülethez tartozó Tótújfalu 001-es szavazókörben vasárnap reggel - közölte a rendkívüli eseményekről tájékoztató oldalán a Nemzeti Választási Iroda.

A bizottsági tag nem sokkal hét óra után lett rosszul, a mentők kórházba vitték. Helyét átvette a póttag, így a szavazatszámláló bizottság ismét teljes létszámmal, öt fővel folytatta a munkáját.

 

12.21

Így szavaznak a politikusok: Szita Károly

 12:17



12.00

11.54

11.45

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 1.862.870 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A részvételi arány 11 órakor Heves megyében volt a legmagasabb, 25,04 százalék, ami 62.277 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 19,52 százalék, abban a megyében 87.269-en voksoltak.

A fővárosban a szavazók 23,61 százaléka, 322.712 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.

Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 23,66 százalék, a 2002-es választáson 26,37 százalék szavazott 11 óráig. A nyolc évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 27,23 százaléka, négy évvel ezelőtt pedig 24,78 százalék voksolt 11 óráig.

 

11.44

Így szavaznak a politikusok: Felder Frigyes, LMP

11.24

Most pedig videón is megmutatjuk, hogy indult a szavazás a somogyi megyeszékhelyen:

 

10.40

Így indult a szavazás Kaposváron:


Ez első voksolókEz első voksolókEz első voksolókEz első voksolókEz első voksolókEz első voksolókEz első voksolókEz első voksolókEz első voksolókEz első voksolókEz első voksolókEz első voksolókEz első voksolók
Ez első voksolók
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

10.31

Tudta-e ön, hogy az a választópolgár, aki nem tud olvasni, akit testi fogyatékosság vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, más választópolgár - ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes - segítségét veheti igénybe?

10.27

10.24

Siófokon két rendkívüli esemény is történt a mai voksoláson. Reggel az urna lezárása és az első szavazó megjelenése előtt észrevették, hogy az urna bal felső sarka megsérült. A hibát egy ragasztószalag segítségével gyorsan tudták orvosolni.

A szállítás közben egy másik urna teteje pedig megsérült, kissé elszakadt. Ezt szintén leragasztották és lepecsételték.

9.58

9.48

A választásra jogosultak 9,5 százaléka, 762.141 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A részvételi arány 9 órakor Veszprém megyében volt a legmagasabb, 10,94 százalék, ami 31.933 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt, 7,73 százalék, abban a megyében 42.343-an voksoltak.

A fővárosban a szavazók 8,37 százaléka, 114.435 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.

Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 9,80 százalék, a 2002-es választáson 8,81 százalék szavazott 9 óráig. A nyolc évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 11,39 százaléka, négy évvel ezelőtt pedig 10,23 százalék voksolt 9 óráig.

 

9.11

8.46

A választásra jogosultak 1,64 százaléka, 131.567 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában reggel 7 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.

A 2002-es választáson 1,41 százalék szavazott 7 óráig, a 2006-os voksolás első fordulójában a választásra jogosultak 1,66 százaléka szavazott, négy éve 1,61 százalék volt a részvételi arány.

Az OVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról.

 

6.54

Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az országgyűlési képviselő-választáson, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés - közölte a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese vasárnap reggel fél 7-kor az MTI-vel.

Danku Csaba elmondta: 106 egyéni választókerület mind a 10 386 szavazóköre rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat.

 

6.26

Egy kis érdekesség: az Egyesült Államok és Kanada magyar külképviseletein helyi idő szerint szombat este befejeződött az országgyűlési képviselőválasztás.

A választók az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt szombaton szavazhattak Magyarország külképviseletein helyi idő szerint 6 és 19 óra között. Itt azok a magyar állampolgárok adhatták le voksukat, akik magyarországi lakhellyel rendelkeznek, a választás napján külföldön tartózkodnak, valamint március 29-ig felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe és jelezték, hogy mely városban kívánnak szavazni.

Az Egyesült Államokban emellett mintegy 1100-1300, Kanadában pedig több mint 800 honosított, magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező állampolgár szavazhatott levélben. 

New Yorkban, ahová 808 szavazót vártak, urnazárásig a részvétel aránya elérte a 85 százalékot - tájékoztatta Dán Károly főkonzul az MTI-t. Felhívta a figyelmet, hogy az amerikai kontinensen a magyar szavazók 40 százaléka és az Egyesült Államokban regisztrált jogosultak 60 százaléka a New York-i misszión adta le voksát. A nagyvárosban négy évvel ezelőtt 422-en regisztráltak, így idén csaknem kétszer ennyien éltek a választójogukkal.

 

6.00

Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 386 szavazókörében az országgyűlési képviselő-választáson, este hét óráig valamivel több mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz. Ebből több mint 400 ezer fiatal (18-22 éves) lesz jogosult arra, hogy először szavazhasson a parlamenti választáson, ők azok, akik a 2010-es választáson még nem voltak szavazókorúak, de az azóta eltelt időben nagykorúvá váltak. 

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hat alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15 és 17:30 órakor.

Várhatóan vasárnap 23 óra körül már 90 százalék feletti lesz az adatok feldolgozottsága.

Ha nem tudja, hol szavazhat, itt nyújtunk segítséget.

Ha megzavarta a sok jogszabályváltozás, netán első szavazó, itt mindent elmagyarázunk, mit hogyan csináljon.

Stábjaink egész nap sürögnek-forognak, így a nap folyamán többször is videókkal fogunk jelentkezni, miközben természetesen egy folyamatos hírfolyamban számolunk be a 2014-es választás legfontosabb történéseiről.

 

Címkék: választás, szavazás, 2014, politika