Kormányprogram 2010

Fotó: Nagy Béla, mno.hu

Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a Nemzeti Együttműködés Programja címet viselő kormányprogramot az Országgyűlésnek – jelentette be a dokumentumot a parlament épületében leadó Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Újságíróknak nyilatkozva hozzátette: a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a leendő miniszterelnök által benyújtott program teljes egészében tartalmazza a választásokon általa vezetett politikai szövetség képviselte választási programot.

A program vitáját a május 25-én, kedden délután egy órai kezdést követő döntéshozatalok után kezdi meg a Ház egy tízórás vita keretben. Kedd délután a vezérszónoki felszólalások hangzanak majd el, szerdán pedig reggel 9 órától késő délutánig folytatódik a vita.

A program keddi-szerdai vitájában elhangzottakra Orbán Viktor május 29-én, szombaton 11 órakor válaszol, amely után szavaznak a programról. Ha ezt elfogadja az Országgyűlés, közjogi értelemben is Orbán Viktor lesz Magyarország új miniszterelnöke.

Orbán Viktor

A 85 oldalas kormányprogram egy új társadalmi szerződést fogalmaz meg. Tartalmazza a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, egy fejezetet a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, valamint a nemzeti ügyeket és azok megvalósítási módját. A dokumentum rögzíti, hogy az adókat a munkahelyteremtés, valamint a vállalkozások működőképessége érdekében kell csökkenteni.

A szóvivő kiemelte: a fentiekhez hasonlóan „gyökeres változások” várhatók a kormányzati munkában is, Orbán Viktor ugyanis ezzel a kormányprogrammal azt is világossá tette, hogy azt fogja megvalósítani, amire felhatalmazást kapott a választóktól. A programot megtalálja a csatolt dokumentum között teljes egészében!

Kapcsolódó anyagok

Címkék: kormányprogram, Orbán Viktor, országgyűlés, politika