A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Módszertani Központban megtartott központi tanévnyitó ünnepségen Szita Károly, Kaposvár polgármestere a többi között így fogalmazott:

Az utánunk következő nemzedékek iránti felelősségünk megköveteli tőlünk azt, hogy ne csak tárgyi tudást, hanem tapasztalatokat, életbölcsességeket is átadjunk gyermekeinknek és unokáinknak. 

Az elmúlt évek válságai mögött nemcsak politikai és gazdasági érdekek, hanem értékrendi bizonytalanságok is meghúzódnak. A békés együttélésre való törekvés helyett háborúk, a közös emelkedés helyett kiszorítósdi, a normatív, értékközpontú, építő jellegű világnézetek gazdag megélése helyett relativizálás és destabilizálás folyik szerte a világban. Aligha kérdés, hogy ezekre a kihívásokra nekünk itt, Kaposváron is válaszolnunk kell. 

Elsőként szóljunk a legfontosabbról, az emberségről! Arról, hogy az életünkben mindig túl kell látni az önérdeknél, mert felelősséggel tartozunk egymásért. 

Aztán emberségünk mellett emeljük ki a nemzetünk által évezredeken keresztül kimunkált értékrendet is, amely olyan, mint a csiszolt gyémánt. Népmeséink, népdalaink, szólásaink és közmondásaink megőriztek mindent, ami fontos. 

Az igazság szeretetét, a megtartó hitet, a becsületességet, a jövőbe vetett bizalmat, annak révén pedig a családi élet iránti elkötelezettséget. A férfi és női attribútumokat, az édesanyai, édesapai, nagyszülői és gyermeki szerepeket, s ha már éppen itt vagyunk, akár a tanítók iránti feltétlen tiszteletet is. 

Aztán élőhelyünk, környezetünk tiszteletét. Hogy megőrizzük, s lehetőségeink szerint a legnagyobb harmóniában tartsuk meg, gondolva a következő nemzedékekre.

Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármestere dicsérő oklevelet adományoz a gyermekek nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkájáért:

1. Tóth-Jakab Juditnak, a Béke Utcai Tagóvoda óvodapedagógusának, tagóvodavezetőjének

2. Takó Ágotának, a Somogy Vármegyei Duráczky EGYMI óvodai logopédusának

Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármestere dicsérő oklevelet adományoz a gyermekek nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai tevékenységet segítő munkájáért elismerésben részesül:

1. Harkán Józsefné, a Nemzetőr Sori Központi Óvoda dajkája

2. Seres Judit, a Rét Utcai Központi Óvoda dajkája

3. Kozári Anita, a Petőfi Sándor Központi Óvoda dajkája

4. Pataki Enikő, a Tallián Gyula Utcai Tagóvoda pedagógiai asszisztense

5. Mózsa Réka, a Szántó Utcai Tagóvoda pedagógiai asszisztense

A tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkájáért dicsérő oklevelet vehet át:

1. Dr. Saabné Réti Ibolya, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanára

2. Csirke Szilvia, a Berzsenyi Dániel Tagiskola tanítója

3. Ötvös Béláné, a Kisfaludy Utcai Tagiskola tanítója

4. Győrfiné Pados Hajnalka, a II. Rákóczi Ferenc Tagiskola tanítója

5. Lukács Zsófia, a Kinizsi Lakótelepi Tagiskola tanára

6. Lőrinczné Buvácz Csilla Katalin, a Honvéd Utcai Tagiskola tanítója

7. Frányóné Süle Henrietta, a Benedek Elek Tagiskola tanítója

8. Krasznainé Dévényi Zsuzsanna, a Gárdonyi Géza Tagiskola tanítója

9. Pápa Edit, a Toldi Lakótelepi Tagiskola tanítója

10. Hevérné Kanyó Andrea, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanítója

11. Bencze Edina, a Munkácsy Mihály Gimnázium tanára

12. Kovács István József, a Táncsics Mihály Gimnázium tanára

13. Horváth Frigyes, a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Technikum oktatója

14. Nádasdi Eszter, a Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola tanítója

15. Tóthné Kiss Katalin, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanítója 

16. Kardné Tar Mária, a Lamping József Műszaki Technikum szakmai igazgatóhelyettese

17. Gelle Petra, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum oktatója

18. Paizs Eszter, a Széchenyi István Technikum oktatója

19. Ölvediné Megyei Gyöngyi, a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum oktatója

20. Horváthné Petrás Viktória, a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum oktatója

21. Pilbauer István, a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ tanára

22. Kele Ágnes, a Somogy Vármegyei Duráczky EGYMI gyógypedagógusa

23. Horváth Balázsné, a Klebelsberg Középiskolai Kollégium kollégiumi nevelője

24. Kerekes Béla Szabolcs, a Liszt Ferenc Zeneiskola rézfúvós tanára

25. Szekeresné Horváth Tünde, a Somogy Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat logopédusa

26. Kurdi Csilla, a Mikrokozmosz Református Alapfokú Művészeti Iskola néptáncpedagógusa

A tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai tevékenységet segítő munkájáért polgármesteri  dicsérő oklevelet vehet át:

1. Máténé Fehér Bernadett, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum iskolatitkára

A szakképző intézmények érdekében végzett kiemelkedő színvonalú munkájáért polgármesteri dicsérő oklevelet vehet át:

1. Katona Péter, a Kaposvári Szakképzési Centrum pályázati referense

A köznevelési intézmények érdekében végzett kiemelkedő színvonalú munkájáért Polgármesteri Elismerő Oklevelet vehet át:

1. Furuglyás Krisztina Erika, a Kaposvári Tankerületi Központ titkársági ügyintézője

2. Dr. Kis Szilvia Zsuzsanna, az Oktatási Hivatal Kaposvári Oktatási Központ főosztályvezetője

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott:

1. Farkas Jánosnénak, a Klebelsberg Középiskolai Kollégium kollégiumi nevelőtanárának

Az Óvodás gyermekek neveléséért Alapítvány elismerő oklevelét és emlékplakettet vehet át:

1. Kaponya Lászlóné, a Búzavirág Tagóvoda óvodapedagógusa

Címzetes Főigazgatói Címet vehet át:

1. Dr. Benczéné Csorba Margit 

Címkék: tanévnyitó, elismerés, pedagógus, szülő, diák, kultúra, Kaposvár