Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották a nemzet színészének - közölte honlapján a Nemzeti Színház pénteken.
"Őszintén meglepett és nagyon jól esett a kollégáim döntése. Köszönöm mindenkinek!" - mondta az MTI-nek a művész.
A színház közleménye szerint Kulka Jánost a március 30-án elhunyt Tordy Géza helyére választották meg a nemzet színészei.
A magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése, a nemzeti irodalom tolmácsolása és a magyar nyelv ápolása terén nyújtott kimagasló tevékenységért kaphatja meg a Nemzet Színésze címet az a művész, akit a cím viselői maguk közé választanak. A címet egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és ha közülük valaki elhalálozik, a cím többi birtokosa dönti el, ki kerülhet a megüresedett helyre.
A nemzet színészének most megválasztott Kulka János Budapesten született 1958. november 11-én, 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezután a pécsi Nemzeti Színházban, 1985-től a kaposvári Csiky Gergely Színházban, majd 1993-tól a budapesti Radnóti Miklós Színházban játszott. 2003-tól tíz évig az új Nemzeti Színház, 2013 és 2018 között a budapesti Katona József Színház tagja.
Számos emlékezetes színházi alakítás és filmszerep fűződik nevéhez. Emlékezetes Shakespeare-alakítások (Hamlet, III. Richárd, Lear, Jago) mellett kiemelkedő volt a Csárdáskirálynőben, A kripliben, A kaukázusi krétakörben, az Éjjeli menedékhelyben, a Chicagóban vagy például a Valahol Európában című darabban, A nép ellenségében, valamint a Faustban. 1987-1999 között ő játszotta a Magyar Televízió Szomszédok című teleregényének mentőorvosát, 2004-2010-ig állandó szereplője volt az Életképek című teleregénynek.
1989-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1996-ban érdemes művész, 2003-ban kiváló művész lett. A Magyar Rádió zenei elismerését, az eMeRTon-díjat 1994-ben vette át. 2005-ben Gábor Miklós-díjat kapott. 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki sokoldalú, minden helyzetben hiteles, a humanista értékrendet közvetítő művészetéért, méltán népszerű szerepformálásáért. 2007-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2009-ben Páger Antal-díjat vehetett át. 2014-ben Los Angelesben a Magyar Filmfesztiválon a legjobb dráma főszereplőjének járó kitüntetést kapta A berni követért. A Félvilág című filmben nyújtott alakításáért 2016-ban megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Magyar Filmdíjat. 2019-ben Hazám-díjjal tüntették ki. 2022-ben Magyar Mozgókép Díjat kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában (A játszma).
2016 áprilisában stroke-kal kórházba került, ahol életmentő beavatkozást hajtottak végre rajta. Az ezt követő súlyos afáziából (beszédzavaros állapot) hosszú rehabilitációval épült fel. 2022 októberében új lemeze jelent meg Pálmaszív címmel.
A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, beltöltötte 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.
A Nemzet Színésze címet a választást követően újra tizenketten viselik: Kulka János mellett Király Levente, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Cserhalmi György, Szacsvay László, Almási Éva, Jordán Tamás, Lehoczky Zsuzsa, Udvaros Dorottya, Pogány Judit és Csikos Sándor.
Címkék: kulka jános, nemzet színésze, csiky gergely színház, kultúra