A pápa közelségét hangsúlyozta a háborútól szenvedőkkel. Hozzátette, nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik nyomorban, éhezésben, rabszolgaságban szenvednek. Istent kérte, hogy emberséget töltsön a szívekbe.

Ferenc pápa imával, szeretettel és mérséklettel teli ünneplést kívánt. Azt mondta, nem szabad az ünneplést a fogyasztással összekeverni. Ünnepelni lehet, és a keresztényeknek így is kell tenni, egyszerűen, pazarlás nélkül, megosztva azokkal, akik nélkülöznek vagy magányosok - hangoztatta.

fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Kölnből, Bécsből és Madridból érkezett terrorfigyelmeztetést követően az olaszországi templomoknál tovább erősítették a biztonsági készültséget.

A Szent Péter térre vezető sugárút oldalsó sávjait is lezárták a járműforgalom előtt már vasárnap reggeltől, egyenként és két biztonsági ellenőrzésen keresztül engedik be az érkező hívőket és turistákat a térre.

Címkék: emberség, szenteste, szeretet, háború, béke, pápa, advent, menekül, karácsony, kultúra