Elérhetővé vált az Oktatási Hivatal új honlapja, amely interaktívan mutatja be a felsőoktatási statisztikai adatokat - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel.

Azt írták: ezen az oldalon a Felsőoktatási Információs Rendszer (FIR) hivatalos félévi statisztikái böngészhetők: országos, egyetemi, kari szintű részletes hallgatói és oktatói adatok is rendelkezésre állnak.

A szűrhető, interaktív felület szemléletesen, felhasználóbarát módon, 2015-től 2023-ig féléves bontásban mutatja be a felsőoktatási létszámadatokat: hány hallgató jár az egyes egyetemekre, főiskolákra, szakokra félévente, milyen a nem és a kor szerinti megoszlásuk, mely megyéből érkeznek az adott egyetem, főiskola hallgatói.

Az új honlapon annak is utána lehet nézni, hogy hányan járnak nappali vagy levelező képzésre, mennyi a külföldi hallgatók száma, hány doktori fokozattal rendelkező oktatója van az intézményeknek, de számos más szempont szerint is rendszerezhetők az információk - ismertette a hivatal.

A tájékoztatásban kitértek arra is, hogy az adatok és szemléletes megjelenítésük hatékonyan támogatják a megalapozott döntéshozatalt ágazati és felsőoktatási intézményi szinten, emellett hasznos információt nyújtanak a középiskoláknak, a jelentkezés előtt álló tanulóknak, szüleiknek, továbbá a téma kutatóinak is.

Címkék: böngész, kar, diploma, weboldal, főiskola, keres, statisztika, egyetem, kultúra