A második világháború náci népirtásának áldozataira, túlélőire és hősi halottaira emlékeztek vasárnap a kaposvári holokauszt emlékműnél. Hetvennyolc évvel ezelőtt karhatalmi segítséggel 51 nap alatt 147 vasúti szerelvényt indítottak el Magyarországról a haláltáborokba. Somogyban 1944 áprilisában kezdődött a holokauszt a barcsi gyűjtőtábor felállításával. Júniusban pedig már a tabi gettó lakóit is Kaposvárra hozták, aztán július elején mintegy 5100 somogyi zsidót szállítottak el a koncentrációs táborokba.

- Kezdetekkor a németek csak napi kettő szerelvényt vártak, viszont ötöt vittünk. Meg is lett az eredménye. A vidéki zsidóságnak 91 százalékát meggyilkolták. A németek bevonulása után négy hónappal már csak Budapest maradt - emlékezett vasárnap a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke, Róna László

null

A megemlékezésen Szita Károly, Kaposvár polgármestere azt mondta: a város közössége a múltban, a jelenben és a jövőben is összetartozik. Együtt osztozunk a túlélők fájdalmában is.

- Az áldozatból tanulnunk kell. Újra és újra hitet kell tenni a béke és a közös jó mellett. Valahányszor megközelítenek minket olcsó ígéretekkel, tudnunk kell nemet mondani. Nemet a rosszra, az igaztalanra, nemet a békétlenségre, nemet mások bántására, és ezzel egyidejűleg igent kell mondani a szeretetre, a megértésre, az együttműködésre, a közös nemes célokra, igent az életre, a békés gyarapodásra - tette hozzá Szita Károly.

A vasárnapi szertartáson gyertyát gyújtottak az áldozatok tiszteletére, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés köveit is.

Címkék: holokauszt, megemlékezés, kultúra, kaposvár