Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az eseményen azt mondta: fizikai és lelki építkezésre egyaránt szükség van az egyházakat érintően. Utalt arra, hogy a Kárpát-medencében az elmúlt időszakban 200 templom épült és számos püspöki székhely főtemplomával együtt több mint 3 ezer újult meg, vagy áll felújítás alatt.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere azt emelte ki, hogy egy templom építése, újjáépítése mindig hitvallás, megvallása annak az értékrendnek, amelynek mentén élni szeretnénk és megvallása a hálának, a nemzetet megtartó hitnek és bizalomnak: "A templomainkat mindig újjá kell építeni, ha azt érezzük, a falait kikezdte az idő, miként újjá kell építeni önmagunk hitét is, amikor azt érezzük, a kibillenő világban eltűnőben vannak az addig biztonságosnak vélt igazodási pontok."

Varga László megyéspüspök a székesegyház átadása alkalmából tartott szentmise keretében a kormány támogatásával 2,1 milliárd forintból megvalósult rekonstrukcióról azt mondta: az épület világos és meleg színeivel kívülről és belülről is vonzóbbá vált. Emlékeztett, a nagyböjt a megtérés és a megújulás ideje, és ezen az ünnepen azért imádkozik, hogy lélekben újjászületett, szívükben megújult testvérek töltsék meg a templomot.

Mohay Gábor, a Kaposvári Egyházmegye főépítésze az 1886-ban neoromán stílusban épült székesegyház felújításáról elmondta: a kivitelezés magában foglalta a tetőcserét, a homlokzat festését, az ablakok védőüvegezését. Belül lecserélték a padlóburkolatot, modernizálták a fűtést, az elektromos hálózatot, a fénytechnikát, bővítették a szentélyt, felújították az orgonát, új padokat helyeztek el és restaurálták a freskókat.

null

Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a magyar templomépítő nemzet lett, a kereszténység pedig Európa és a magyar nemzet történetének vezérfonala: "Nem földrajzi okokból vagyunk európaiak, hanem azért, mert keresztények vagyunk, és az a szilárd meggyőződés vezet, hogy erős és sikeres Magyarországot csak ezekre a hagyományokra, nemzeti, keresztény európai hagyományainkra építhetünk."

Címkék: Nagyboldogasszony, székesegyház, templom, felújítás, kultúra, Kaposvár