Második alkalommal érkezik Kaposvárra, az Együd Árpád Kulturális Központba a Hangszert a kézbe rendezvénysorozat március 22. és 24. között, majd további hét településen lesz látható - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Az országos rendezvénysorozat célja, hogy a fiatalok kipróbálhassák a hangszeres zenélést, a legtehetségesebbek számára pedig utat nyisson a zenetanulás felé.

A 2017-ben indult, ingyenes országjáró kiállítás keretében - a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Hangszeresek Országos Szövetsége szervezésében -  eddig több mint százezer látogató próbálhatott ki gitárokat, basszusgitárokat, billentyűsöket, ütősöket, ének és hangtechnikai felszereléseket, valamint világzenei hangszereket.

A szervezők közölték: Kaposvárra 2018 februárja után érkezik meg újra a rendezvénysorozat, a március 22-i megnyitót követően a látogatók hét szekcióban több mint száznegyven hangszert próbáhatnak ki.

A sorozatról további részletek a rendezvény közösségi oldalán olvashatók.

Címkék: hangszer, népszerű, sorozat, gyermek, Kaposvár, diák, kultúra