A MATE egyéves rendezvénysorozata keretében a Neveléstudományi Intézet hallgatói és a kisiskolások együtt elevenítették fel a Gergely-járás hagyományait, közös művészeti alkotást készítettek, valamint egy játékos vetélkedőn is erősítették a tanító-tanítvány kapcsolatot. A Tanítók Napján a MATE hallgatóin kívül közel ötven kisdiák vett részt Kaposvárról, Almamellékről és Vásárosdombóról - írja közleményében a MATE Médiaközpont.

„A 17. században a Gergely-járás keretében hívogatták iskolába a gyermekeket, ekkor ugyanis még nem volt tankötelezettség. Ezt a hagyományt idéztük fel a Tanítók Napján. A különleges villámcsődületünk zárásaként a MATE betűit közösen formálták meg a hallgatók és a kisdiákok, az eseményen ugyanis az egyetem első születésnapját is ünnepeltük” – mondja Bencéné Dr. Fekete Andrea, a MATE Neveléstudományi Intézet igazgató-helyettese.

A programon a tanító szakos hallgatók és a kisiskolások egy játékos vetélkedőn is részt vettek, melynek szimbolikus üzenete van. „Az szeretnénk megmutatni, hogy minden kisgyermek tehetséges valamiben. A tanító feladata pedig az, hogy a háttérből láthatatlanul segítse tanítványát, mentorálja és kihozza a gyermekekből a bennük rejlő lehetőségeket” – hangsúlyozza az intézetigazgató-helyettes.

Az esemény elsődleges célja természetesen az volt, hogy bemutassa a tanítói pálya szépségeit, ezáltal népszerűsítse a pedagógus hivatást. „Mindent megteszünk azért, hogy tovább növeljük a Neveléstudományi Intézet hallgatóinak számát a MATE-n. Ez rendkívül fontos küldetés, hiszen a
következő néhány évben rengeteg pedagógus megy majd nyugdíjba, így égető szükség lesz a fiatalokra. Ezt mutatja az is, hogy a Kaposvári Campus pedagógushallgatói számára legtöbbször már a képzési idő alatt munkát kínálnak valamelyik intézményben.”

A Kaposvári Campus Neveléstudományi Intézetébe elsősorban a régióból, sok esetben hátrányos helyzetű településekről érkeznek hallgatók. A képzés egyik legnagyobb értéke, hogy a frissdiplomás pedagógusok jelentős többsége tanulmányaik befejezését követően saját településén áll munkába,
hozzájárulva ezzel a térség felemelkedéséhez.


Fotók: Lakos István - Drónfelvételek: Andrássy ZoltánFotók: Lakos István - Drónfelvételek: Andrássy ZoltánFotók: Lakos István - Drónfelvételek: Andrássy ZoltánFotók: Lakos István - Drónfelvételek: Andrássy Zoltán
Fotók: Lakos István - Drónfelvételek: Andrássy Zoltán
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: Tanítók napja, MATE, Kaposvár, kultúra