A 48-as forradalom és szabadságharc volt a középpontban a Szennai Skanzenben. A szervezők az ünnephez kötődő programokkal várták az ide látogatókat.
"A forradalmi hétvége alatt a 48-hoz kötődő tárgyak vannak a középpontban, ez azt jelenti, hogy kézműves programokkal várjuk a családokat. Kokárdát tudnak készíteni gyöngyből, vagy fonalból. Aztán kis fiúk lovacskát, a kisebb lányok pártát készítenek."- válaszolta kérdésünkre Kovács Hegedűs Elvira, rendezvényszervező.
A hosszú hétvégén a látogatókat Kossuth kiflivel kínáltak, majd mindenki kedve szerint vehetett részt a programokon.
"Betérve most látjuk, hogy nem csak a régi tájházakat láthatjuk meg és a régi eszközöket és az elrendezéseket, a döngölt földet, a vályog építkezést, hanem remek jó kézműves foglalkozások vannak. A lovacska készítésbe mindjárt beletanulunk. Én már készítettem egy kokárdát magamnak és most a barátnőmét készítem emlékül." - számolt be élményeiről Mátrai Zsuzsanna.
A hosszú hétvégéken megtelnek a környező vendégházak és nem csak a környékről, hanem az ország számos pontjáról érkeznek látogatók, akiket lenyűgöz a somogyi táj.
"Megyünk tovább a kék túra útvonalán és a Skanzent azt semmiféleképpen nem akartuk kihagyni. Ragyogó idő van, csodálatosan szépek a házak, tehát nagyon bántuk volna, ha ezt kihagyjuk. Illetve a tájnak a vonzereje, tehát ugye az Alföld az nagyon lapos, tehát nekünk ez." - monda el szerkesztőségünknek Szabó Erika.
A forradalmi hétvége egyben a nyitó hétvége is volt. Így már minden nap látogatható a Szennai Skanzen.
Címkék: kokárda, nemzeti ünnep, Szenna, kultúra