Együtt. Újra. - a civil közösségi élet újraindulásának bemutatása fiatal szemmel. Ezzel a címmel nyílt fotókiállítás szerdán az Együd Árpád Művelődési Központban.

A december 7-éig látható tárlaton azok a képek láthatók melyek a Nemzeti Ifjúsági Tanács fotópályázatára érkeztek, és a zsűri illetve a közönség a legjobbnak ítélte.

A pályázatot a Nemzeti Ifjúsági Tanács a Miniszterelnökség támogatásával és együttműködésével indította, célja pedig a civil szervezetek programjainak és a közösségi élet újraindulásának bemutatása volt.

A fotópályázatra valamely civil szervezettel kapcsolatban álló, 18-35 év közti fiatalok jelentkezhettek egy fotó benyújtásával, mely a pályázó szerint a leginkább tükrözi a hazai civil közösségi élet pandémia utáni újraindulását.

A beérkező képeket egy 5 fős zsűri értékelte két lépésben: a legjobb húsz pályamű kiválasztása után, melyekről közönségszavazást is indítottak, az első három helyezettet díjazták. Az első 300.000 Ft, a második 250.000 Ft, a harmadik 200.000 Ft, míg a közönségszavazás nyertese 100.000 Ft értékű pénzjutalmat kapott.

A legjobb húsz pályaműből országos vándorkiállítás indult, amely most Kaposvárra érkezett, és a művelődési ház nyitvatartási idejében tekinthető meg a Somogy Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szervezésében.

 (A borítóképen a közönségdíjas fotó látható: Radvánszki Krisztina - Táncpillanat)

Címkék: Nemzeti Ifjúsági Tanács, fotópályázat, együtt, kultúra