Rendhagyó év után rendhagyó időpontban ünnepeltek a somogyiak Barcson, ahol a megye legnagyobb dicsőségére, a címer- és pecséthasználati jog adományozásának 523. évfordulójára emlékeztek egy ünnepi közgyűlés keretén belül. A koronavírus járvány miatt Vízkeresztkor elmaradt Somogyország legnagyobb ünnepe, melyet pénteken délelőtt pótolt be a Somogy Megyei Közgyűlés a barcsi Széchényi Ferenc Gimnáziumban - írja honlapján a megyei önkormányzta.

Koós Csaba polgármester és Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselőjének ünnepet és a várost méltató, összefogást hangsúlyozó gondolatait követően Biró Norbert ünnepi beszédében a címer- és pecséthasználati jog adományozásával kapcsolatban kiemelte: “Minden évben elmondjuk, hogy Mátyás királyunk halála után a elődeink bebizonyították, hű fiai e honnak, példát mutattak hazaszeretetből az egész országnak. Az ország és a korona megóvása harcba vezette a somogyiakat a trónkövetelő I. Miksa német király, későbbi német-római császár hadai ellen. Ezt a bátor kiállást ismerte el pár évvel később, 1498. január 6-án, II. Ulászló, aki hálája jeléül pecsétet és címerhasználati jogot adományozott Somogy vármegyének.”

A nap díszvendége, Schőberl Márton, kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében a címeradományozás időszakát állította párhuzamba a jelennel, hangsúlyozva a somogyiak helytállását.

Az ünnepi beszédeket követően került sor az elismerő címek átadására. A Somogy Megyei Közgyűlés azon személyek és kollektívák elismerésére, akik kiemelkedő tevékenységükkel a megye fejlődését szolgálták, illetve munkájukkal kimagasló érdemeket szereztek, elismeréseket alapított.

A Somogy Megyei Közgyűlés 2020 szeptemberi döntése értelmében a megye legmagasabb szintű elismerését, Pro Comitatu Somogy kitüntetést adományozott id. Tengerdi Győző, balatonkeresztúri nyugalmazott pedagógus, népzenekutató, népzenész, karnagy számára. Somogy Polgáraiért Díjjal ismerte el Bántó Zsuzsanna Magdolna, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium nyugalmazott igazgatója, Bodó Imre József nyugdíjas agrármérnök, helytörténész, Góz Mihály József, a Buzsáki Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, Máj Péter kaposvári nyugdíjas, a Marcali 3 Tenor, Mocz András, a somogyszobi Mocz és Társa Magánerdészet Kft. tulajdonosa, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke, Rigó László, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Műszaki és Üzemeltetési Osztályának vezetője, Szabó Sándor, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium nyugalmazott igazgatója, Tóth Gergely, a siófoki CE Hotels & Resorts ügyvezetője, és a szentbalázsi Zselici Rózsakert Idősek Otthonának Kollektívájának tevékenységét. Somogy elismert értékeiről is közgyűlési határozat született. A döntés értelmében a megye vonzerejének növeléséhez, megyénk népszerűsítéséhez nagymértékben hozzájárult a Barcsi Malom, Deák Varga József életműve és a marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplom, ezért számukra az Örökségünk - Somogyország Kincse kitüntető címet adományozza a Somogy Megyei Közgyűlés.

Az ünnepi eseményt Kraft-Hosszú Ildikó versmondó, Szakács Gábor, a Müncheni Zene- és Színházművészeti Főiskola harmadéves hallgatója, a marcali Három tenor, valamint két Somogy Polgáraiért Díjjal elismert barcsi előadó csoport, a Városi Fúvószenekar és a Boróka Táncegyüttes műsora színesítette.

Címkék: elismerések, ünnepi közgyűlés, megyenap, Somogy megye, kultúra