„Színházi milliőben képzeltük el Ivánt, amikor a videóklipen ötleteltünk. A Csiky nagyterme nagyon megtetszett mindannyiunknak, így tettem egy próbálkozást és megkerestem a színházat. A vezetőség igazán kézséges volt, s bár a lezárásoknak köszönhetően kicsit később mint ahogy terveztük, de megvalósulhatott a forgatás Morvai Lehel üzemeltetési igazgató koordinálásával, akinek ezúton is külön megköszönném a szívélyes együttműködést.” - árulta el a niklai származású Hársházi Szabolcs dalszerző-producer, akivel Kertész Iván 2018 óta dolgozik.

Kertész Iván alig 18 évesen bekerült a TV2 Star Academy című tehetségkutató műsorába ahova egészen a döntőig menetelt, közönségkedvencként. Időközben befejezte tanulmányait és színész képesítést szerzett. 2019-ben megjelent az első albuma, jelenleg pedig a második albumán dolgozik producerével Dalaival folyamatosan jelen van a hazai televíziós zenecsatornákon és több rádió is játssza dalait, amelyeket a Hársházi- Kotsy szerzőpáros jegyez.

A fiatal énekes több videóklipjét is a szentgáloskéri testvérpáros: Tormási Patrik és Tormási Rajmund készítette. Az új klip is a somogyi filmes alkotók munkáját dícséri. S itt még nem ér véget a megyénkben élő közreműködők névsora. A dal hangszerelésénél basszusgitáron közreműködött egy kaposvári zenész is Farkas Gábor személyében, aki egyébként a Csiky zenés darabjaiban is állandó közreműködő zenész.

(Borítókép: Tormási Production)

Címkék: Kertész Iván, teátrum, klip, tehetség, Csiky, színház, Kaposvár, kultúra