A Napkerék Egyesület által működtetett Somogy Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház közreműködésével megvalósított, NTP-CSSZP-M-18-0004 pályázati azonosítóval ellátott programsorozat célja az volt, hogy mind a szülők és gyermekeik, mind a somogyi pedagógusok körében segítsék a tehetségazonosítást, a megfelelő irányú tehetséggondozást.
Az egyesület tájékoztató jellegű információk átadásával támogatta a fiatalok családjait, a tehetségígéretnek számító diákokkal foglalkozó szakembereket, köznevelési intézményeket, illetve olyan szervezeteket, akik vállalták, vállalják a tehetséges fiatalok támogatását. A szakmai csoport egyik kiemelt célja volt, hogy civil szervezetek, köznevelési intézmények szakembereinek és a szülők bevonásával, játékos feladatok révén segítse elő az alulteljesítő tehetséges gyermekek speciális frusztrációjának feloldását, a tehetségazonosítást és a célirányos fejlesztés szakmai megvalósulását.
Az eddigi tapasztalatokra építve, Somogy megyében, 15 olyan településre látogattak el, melyek központi szereppel bírnak a program témáját és a célcsoport elérését illetően is. Olyan szakmai beszélgetéseket szerveztek, amelyek során 1-1 településre meghívták a vonzáskörzetükbe tartozó községekből a tehetséggondozáshoz kapcsolódó civil szervezetek, önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok képviselőit, szakembereit és a pedagógusait is. A célcsoportba az előbb említett szakemberek és az általuk elért szülők tartoztak. Szülői fórumokat is szerveztek több hátrányos helyzetű, információhiánnyal küszködő településen az ott élő családok számára, ahol az együttműködő partnerek tartottak tájékoztató előadást a tehetségtámogatás lehetőségekről.
A Napkerék Egyesület az előző években végzett tevékenységek során, már hozzájárult a tehetségsegítést támogató hálózat kiépítéséhez Somogy megyében, a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács és a kaposvári tehetségpontok segítségével. A program legfőbb eredményeinek tekinthető egy-egy mikrokörnyezet, valamint általuk a nagyobb nyilvánosság figyelmének felhívása a tehetséges fiatalok támogatására és a társadalmi összefogás erősítése a tehetségsegítés témakörében. A partnereinkkel történő együttműködési lehetőségek felkínálása a családok, szakemberek, civil szervezetek számára, illetve a tehetségsegítést támogató hálózat bővítésének, megerősítésének fókuszpontba helyezése is sikeresnek bizonyult.
Címkék: tehetséggondozás, Napkerék, támogat, tájékoztat, fejleszt, család, kultúra