Az ünnepélyes címátadó ünnepséget pénteken tartották a Kaposmérőn.

Az eseményen Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a hazai települések 8,8%-ára, az ország területének pedig 8%-ára terjed ki a natúrparki hálózat. Az Agrárminisztérium elkötelezett a rendszer megerősítésében. A helyettes államtitkár szerint ezért is nagy öröm, mert Kaposmérő polgármestere és a többi településvezető is felismerte, hogy a térségi összefogás, az együttműködés jelentősen hozzájárulhat egy fenntartható környezeti, társadalmi és gazdasági struktúra létrejöttéhez.

Balczó Bertalan bízik benne, hogy a natúrpark működése hozzájárul majd ahhoz, hogy a térségben élők minél inkább kötődjenek a körülöttük lévő tájhoz és közösen sikerül majd megvalósítaniuk a fejlesztési koncepcióban foglalt célokat. Hozzátette: a natúrparkok tevékenységüket egy négypilléres modell szerint végzik, melyek: a természeti és kulturális örökség megőrzése; a környezeti nevelés, szemléletformálás, tájidentitás erősítése; a fenntartható térségfejlesztés; valamint a fenntartható ökoturizmus és rekreáció.

Hangsúlyozta: a névhasználat elnyerésének üzenete a táji, természeti és kulturális értékek megőrzése és fenntartható hasznosítása.
Ezek a célok nem egyedül a natúrparki munkaszervezet által valósulnak meg, hiszen a hálózat fenntartása a térségi szereplők széles körének szoros együttműködésére épül - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A hazai natúrparkok tervszerű fejlesztése érdekében 2013 óta működik együtt az Agrárminisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkársága, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., a Magyar Natúrpark Szövetség, valamint a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.

Címkék: natúrpark, ezüsthárs, Zselic, kultúra