Fuvolaszó is köszöntötte szerdán délután a városházán azokat a kaposváriakat, akik idén valamilyen magas rangú állami kitüntetésben részesültek. Szita Károly polgármester azt mondta: a díjazottak mindegyike olyan ember, szakmájának kiválósága, akik példaképül szolgálhatnak mindenki számára: "Önök adtak nekünk valamit, a kaposváriaknak, a büszkeséget. Azt, hogy büszkék lehetünk arra, hogy együtt élhetünk, együtt lakhatunk, együtt dolgozhatunk a jelenlevőkkel!"

Prof. Dr. Holló Istvánt, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Karának egyetemi tanárát, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével (polgári tagozat) tüntették ki a közelmúltban. "Talán leginkább arra vagyok büszke, hogy dékánhelyettesként részt vehettem az egyetemi képzés koordinálásában, illetve beindításában" - válaszolta a professzor az életútját firtató kérdésünkre.

Dr. Rumszauer Miklós atya pedig, a Szent Margit Szent József Plébánia plébánosa a Magyar Arany Érdemkeresztet (polgári tagozat) vehette át nemrégiben. Ő a többi között közösségépítő tevékenysége miatt kapta meg ezt az elismerést: "Nem könnyű, de megéri, hisz ez az egyetlenegy alternatíva, nincs más út, különben az emberek elszigetelődnek, különben ki-ki a saját önzésének a légvárát, fellegvárát építi és ebből se társadalom, se közösség, se csapat, se egyéni boldogság nem lesz!"

Az állami kitüntetettek tiszteletére rendezett ünnepségen részt vett Wéber Antal, a somogyi katasztrófavédők parancsnoka, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének (katonai tagozat) birtokosa, Giacomo Pedranzini, a kaposvári húsüzem ügyvezetője, akit a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntettek ki és Jágerné Katona Zsuzsanna, Kaposvár kulturális referense, aki a Magyar Ezüst Érdemkeresztet (polgári tagozat) kapta meg a közelmúltban. Távollétében a József Attila díjas írót-költőt Kelemen Lajost is köszöntötték.

Címkék: példakép, kitüntetés, díj, Kaposvár, kultúra