A hagyományok szerint az augusztus 20.-ai rendezvényeknek idén is két helyszín, a Kossuth tér és a Városliget ad otthont. Délelőtt katonai zászlófelvonással, kenyérszenteléssel és szentmisével kezdődik az ünnep a főtéren, délután pedig a Malom tónál folytatódik különböző koncertekkel és családi vetélkedőkkel. Az est sztárfellépője az Európa szerte híres, Muzsikás Együttes lesz.

- Nemcsak a Kossuth díjas, Magyar örökség díjas népzenei együttes, hanem a 2014-es fölszállott a páva győztese, Kacsó Hanga, és a szolótáncos győztes Bereck István is érkezik a zenekarral. Azt gondolom, hogy ez egy csodállatos felállás az együttestől és Lengyelországban a nyár elején ugyanezzel a felállással nagyon nagy sikert arattak egy bemutatón - mondta az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója, Szalay Lilla.

A városnak különlegesen fontos, hogy méltó módon emlékezzenek meg az államalapítás ünnepéről. Emiatt is szeretnék, ha minél több család ellátogatna a rendezvényekre, hiszen a hagyományok megőrzése a felnövő generáció feladata is. Ezért is ők az elsődlegesen megszólított közönség.

- Ez egy nagyon mélyen gyökerező, az összetartozás érzését mindenkiben felélesztő és ébren tartó ünnep, ahova tényleg szívesen jönnek az emberek - tette hozzá Kaposvár kulturális referense, Jágerné Katona Zsuzsanna.

A kulturális programok mellett idén is megrendezik a tavaly már nagy sikert aratott honvédelmi napot, az est fénypontja pedig a tíz órakor kezdődő tüzijáték lesz.

Címkék: államalapítás, programok, augusztus, kultúra