Húsz országból érkeznek fellépők a hétfőn kezdődő Babel Sound világzenei fesztiválra, amelynek a balatonboglári Platán Strand ad otthont. Viszt Viktor, a fesztivál főszervezője az M1 hírfolyam pénteki adásában elmondta a világzenei koncertek mellett olyan interaktív programok is várják az érdeklődőket, amelyeken közelebbről is megismerkedhetnek a távoli kultúrák szokásaival. Idén Olaszország, India, Indonézia, Spanyolország, Törökország, Perzsia, Portugália és Marokkó is külön sátrat kap, ahol tánctanítások, táncházak, tésztagyúrás, ételkóstoló, maszkkészítés és sok más érdekes program is várja a látogatókat.

Szenegálból Ibrahima Cissokho, a mandinka törzsből származó művész érkezik például a fesztiválra, aki saját hazájában sztárnak számít - hangsúlyozta a főszervező.

babel sound

A fesztivál idén kiemelt figyelmet fordít a családi programokra. Minden nap gyermekeknek szóló zenés és meseelőadásokat tartanak, míg a tematikus kultúrsátrakban, interaktív programokon keresztül ismerhetik meg kicsik és nagyok a résztvevő országok kultúráját, népszokásait, öltözetét és táncait is. Az olasz sátorban a tésztagyúrás mellett pizzakészítés és paradicsomszósz-főzés is várja az érdeklődőket.

Latorczai Balázs zenész, szervező elmondta, hogy Magyarországról olyan előadók zenélnek majd a Balaton-parton, mint a Meszecsinka, a Holddalanap, a Chalaban vagy a Dzsinnkaladzsi.

Címkék: Babel, fesztivál, sound, Balatonboglár, kultúra