A köznevelés támogatása, az új típusú kompetenciafejlesztések, illetve a könyvtárak szemléletváltozásának megindítása. Ezek átalakításán keresztül javítanának a könyvtárak látogatottságán, elfogadottságán a szakemberek.

A szakmai megújulás célja, hogy a meglévő könyvtárlátogatókat megtartsák és újabbakat vonzzanak be az intézményekbe.

- Élményközpontokká válhatnak könyvtáraink, élmény lesz bejönni, nem csak azért, hogy csak újságot olvassanak, ami alapvetően nem kevés, hanem olyan programokat is tudunk majd nyújtani, amelyekért érdemes bennünket választani - mondta Tóth Judit, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár csoportvezetője.

null

A könyvtári megújulás szűkebb célközönsége a 3 és 18 év közötti korosztály szüleikkel, vagy már önállóan. Napjainkban arra törekednek a könyvtárak, hogy a megváltozott olvasási szokások miatt a digitális korral is lépést tartsanak. Emellett a hagyományos könyvolvasást is erősítenék.

A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban már erre is megvannak a tervek.

- Egy uniós forrásból igyekszünk kialakítani egy tinisarkot a könyvtárban, hiszen általánosságban is igaz, és itt Kaposváron is megfigyelhetjük azt, hogy a tinédzser olvasók a legnagyobb arányban morzsolódnak le a könyvtár használók közül - tette hozzá Horváth Péter, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

Ezt a célt szolgálta a Kaposváron is többször is meghirdetett interaktív játékos vetélkedő a Sherlock Holmes nyomában, amely bekerült az Én Könyvtáram Programba is.

Címkék: népszerűsítés, konferencia, könyvtár, kaposvár, kultúra