Ünnepi műsorral köszöntötték az ország több pontjáról érkezett 14 nemesi családot Iharosban. A budapesti Szent-Miklóssy Ferenc azt mondja: katona családból származik, amely több évszázaddal ezelőtt kapta meg a nemesi címet. Ez azonban sokszor több viszontagsággal is együtt járt.

- A családunk katona család volt Felvidéken. Ezért találtuk meg az 1240 körüli nyomát a származásunknak, ugyanis a tatárjárás során a 60-70 százaléka elpusztult a katonacsaládoknak. Akik túlélték a tatárjárást, azok nemességet kaptak vagy rangemelést. Ez tartást adott az embernek a gyermekkortól kezdeve. Úgy nőttünk fel, hogy ami tudásod van azt add tovább - mondta Dr. Szent- Miklóssy Ferenc.

Az ünnepségen elmondták: fontos, hogy a magyar történelmi családok emlékét fenntartsák és megismertessék a társadalommal. A jövőben tovább bővítenék a parkot.
Az ünnepségen elmondták: fontos, hogy a magyar történelmi családok emlékét fenntartsák és megismertessék a társadalommal. A jövőben tovább bővítenék a parkot.

Az ünnepségen Szászfalvi László országgyűlési képviselő kiemelte: a magyar történelmi családoknak fontos szerepük volt az ország, a nemzet egységének megtartásában.

- Nagyon fontos, hogy az utánunk jövő nemzedék számára adjuk át azokat a szellemi kulturális örökségeket, fontos üzeneteket amelyeket évtizedeken keresztük ki akartak radírozni a magyar történelem könyvekből - mondta Szászfalvi László, országgyűlési képviselő.

Pontosan ez a célja a magyar Történelmi Családok Egyesületének. Az 1994-ben alakult klub célja, hogy a magyar nemesi családok emlékét a fenntartsa, és a társadalommal megismertesse, hiszen nagyon sok emberben téves kép alakul ki az arisztokráciával kapcsolatban.

- Az 50-es évektől kezdődő 50 évben ezt a társadalmi réteget gyakorlatilag lenullázták. Ellehetetlenítették és el is űzték. Nem illet bele abba a társadalmi képbe, amit akkor erőszakkal próbáltak kialakítani - árulta el a Magyar Történelmi Családok Egyesületének elnöke, Riedel Lóránd.

A nemesi családok emlékére fákat ültettek a volt Inkey család birtokán. Itt alakították ki a Nemesek Ligetét. A fákat a somogyi erdőgazdaság biztosította.

Az eseményen részt vett a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára Ugron Ákos is.

Címkék: nemesek, ligete, iharos, kultúra