A lobogót Áder János köztársasági elnök jelenlétében, a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a Központi Katonazenekar és a Nemzeti Lovas Díszegység.

A ceremónián Áder János, Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke, a kormány több képviselője, továbbá állami és katonai szervezetek és a diplomáciai testület képviselői, valamint - az esős idő ellenére - több száz érdeklődő is részt vett.

null

- Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált - tette hozzá az ünnepségen Áder János.

Az államfő szerint csaknem három évtizeddel szabadságunk visszanyerése után "újra látnunk kell, hogy csak az lehet igazán a miénk, amit újra és újra képesek vagyunk megvédeni".

null

Áder János úgy fogalmazott: a haza minden polgára azt várja a most esküt tett honvédektől, hogy legyen biztonságban "nemzetünk, otthonunk, személyes életünk", védjék meg "szabadságunk és önállóságunk", és biztosítsák közös nyugodt jövőnket.

A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek tették le katonai esküjüket.

null

Ezt követően vízi és légi parádét tartanak a Parlamentnél a Dunán és a folyó felett. A központi programok között idén is lesz parlamenti nyílt nap, Magyar ízek utcája.

Délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet és az ünnepi programokat az esti tűzijáték zárja a fővárosban.

Operatív törzs: elmaradnak a légi parádé egyes elemei

Az időjárási viszonyok nem teszik lehetővé a fővárosi légi parádé tervezett eseményeinek teljes körű megtartását.

Az augusztus 20-ai központi ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs közleménye szerint a rossz időjárási viszonyok miatt elmaradnak az ejtőernyős ugrások.

null

A vízi és légi parádé programja a Duna Országház előtti szakaszán 10 órakor kezdődött. A légi parádé repülési programja a biztonság érdekében csökkentett tartalommal valósul meg - írták.

Fotók: MTI

Címkék: áder jános, augusztus 20., budapest, kultúra