„Egy hagyományőrző számára nem csak a tradíciók életben tartása a cél, hanem azt büszkén vállalni és bemutatni hazánkban és külföldön egyaránt.” - ezt mondta Bosnyák János hagyományőrző huszár ezredes, amikor a Varasdi Huszárok Egyesületével, immár írásban is létrejött az együttműködés.

A horvát bajtársakkal a Somogyi Huszárok tavaly nyáron vették fel a kapcsolatot, és azóta már több ízben találkoztak, köztük az Igali huszártalálkozón és a Barcsi emlékcsatán is.

Nagyon korán nyilvánvaló lett a két egyesület számára, hogy elgondolásaik a hagyományőrzésről és a nemzetközi együttműködésről közel teljesen azonosak. A lovaink tisztelete és szeretete, a Hazánk iránti elkötelezettség, és az együttműködés keresése hazai és külföldi, történeti sajátosságokkal rendelkező katonai hagyományőrzőkkel.

Ennek szellemében, a két egyesület az együttműködés legfontosabb elveit írásba foglalta. A megbeszéltek szerint 2017. április 8-án aláírták azt Kaposvárott. A találkozó jelentőségét mutatja, hogy számosan, így Kaposvár és Igal város, valamint a Somogy megyei civil szervezeteket összefogó szervezet részéről volt képviselet ezen a rendezvényen.

„Az aláírás nem a kezdetet, hanem a folytatást és megerősítést jelöli…” - összegzett Kemal Salihović, a varasdi huszárok parancsnoka.

Címkék: Meiszterics, huszár, vágta, horvát, magyar, Somogy, kultúra