Looper koncert, zenelépcsők, spanyol tüzű táncprogramok, tér-zenék és a hazánkban koncertező Londoni Filharmonikus Zenekar hangversenye nyitja Pécs őszi klasszikus zenei fesztiválját. Az ötödik alkalommal megrendezett zenei forgatag idén a tánc átlényegítő, megszentelő ereje előtt tiszteleg.

A komolyzenét és a társművészeteket előtérbe helyező programok a már jól ismert és szeretett impozáns terek mellett rendhagyó helyszíneken is – lépcsőkön, botanikus kertben, piacokon – közel hozzák a zenét a Pécsre látogatókhoz. A klasszikus muzsika kiváló komponistái és előadói mellett kísérőrendezvényeken ismerkedhetünk a klasszikus zene megkapó, mindannyiunknak szóló varázsával a zene és a tánc sokszínű prizmáján keresztül.

Koncertszüret

Jelezve az ősz-ünnep közeledtét, szeptember 27-én, kedden 18.40-kor a Kodály Központ előtti téren megszólalnak a fanfárok megnyitva a Fesztivált és tisztelegve a társrendezvény X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó előtt is. Az Egyetemi bérlet nyitókoncerten szeptember 27-én este nyolc órakor csendülnek fel a dallamok a Budapesti Vonósok tolmácsolásában, Piltz János koncertmester vezetésével. Szakítva a hangverseny tradíciókkal, a helyszín a PTE BTK-TTK Botanikus Kertje, mely választás egyúttal a Filharmónia Magyarország dinamizmusát is jelzi.

Budapesti Vonósok
Budapesti Vonósok

A megyeszékhelyre látogatóknak nem kevésbé különleges miliőjű színtér a Pécsi Bazilika. Varázshangszerét, a négy manuálos, 6101 síppal rendelkező orgonát szeptember 28-án 19.30 órától Fassang László Liszt-, Príma- és Gramofon-díjas művész szólaltatja meg.

Fassang László
Fassang László

Az Angster-bérlet keretében rendezett koncerten feleségével, Rohmann Ditta csellóművésszel együtt lép fel. A program társrendezője a Pécsi Egyházmegye. A zene, tánc és irodalom hármas-egységének motívumait és kölcsönhatásait elemzi a Jelenkor folyóirat estje a Nappali bárban este hét órától. Uhrik Dóra Kossuth-díjas táncművész és Szatmári Sándor zenekritikus beszélgetésének moderálója a főszerkesztő, Ágoston Zoltán lesz.

Rohmann Ditta
Rohmann Ditta

Ebben az évben a Filharmónia Magyarország a nemzetközi élet egyik legkiválóbb külföldi együttesét is megnyerte a magyar klasszikus zene ügyének. Meghívásukra érkezik Pécsre szeptember 29-én a Kodály Központ színpadán fellépő Londoni Filharmonikus Zenekar.

Baráti Kristóf hegedűművész kíséretében és Vlagyimir Jurovszkij vezényletével a világ egyik legmerészebb komolyzenei együttese Mendelssohn-Bartholdy e-moll hegedűversenyét és a borongós atlanti táj ihlette Hebridák-nyitányát, valamint Anton Bruckner nagyszabású alkotását, a 4. szimfóniát hírnevéhez méltó újító szellemben tolmácsolja a 19.30-kor kezdődő hangversenyen.

Baráti Kristóf
Baráti Kristóf

Akinek pedig másfajta muzsikára dobban a lába, este fél kilenctől az InFusion Trio ad koncertet a Nappali Bárban. Az ország egyetlen looper zenekara elektronikus hangszerpark segítségével saját szerzeményeket és feldolgozásokat ad elő.

S hogy a tánc továbbra se maradjon ki a kulturális szüretből, a zeneirodalom egyik legismertebb darabja, Ravel Bolerója kerül új megvilágításba a Kodály Központ szeptember 30-i előadásán. A Bolero-Maraton rendhagyó éjszakai programjában három táncegyüttes különböző átirata, három különböző műfajt játszó formáció előadásában kerül színpadra. A Budapest Táncszínház a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Kecskeméti City Balett a Zoord Zenekar közreműködésével, valamint a Miskolci Balett Bodoo & Peter Hyde-al értelmezi újra a francia zeneszerző remekművét.

Lépten-nyomon élő klasszikus zenébe botolhat mindenki, bármerre is jár a városban déli 12 és este nyolc között, vagyis szeptember 30-án egy egész napra klasszikus muzsika tölti meg a város forgalmas zárt és nyitott tereit a Tér-Zene keretében. Vonós és fúvós együttesek, kamarazenészek és nagyzenekarok a pécsi vasútállomáson, az autóbusz pályaudvaron, a PTE Ifjúság úti aulájában, a Nagypostán, az Árkádban és Pécs főbb terein muzsikálnak az arra járóknak, a munkából betérőknek és mindenkinek, akinek örömöt okoznak a melódiák és dallamok. Este héttől pedig a Széchenyi térre várja a nagyérdeműt az Tér-Zene összkoncertet megálmodó Filharmónia Magyarország egy igazi közösségi zene-élményre.

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezésre emelte október 1-jét a Zenei világnap rangjára. Idén a pécsi Vásárcsarnok, a Búza téri termelői piac és az Uránvárosi kispiac terein felbukkanó számtalan zenei formáció már kakaskukorékolástól megtölti muzsikával a bevásárlókosarakat, és a hétvégi ebéd mellé zeneszót kínál fűszerként. Így folyhat reggel 8-tól 11 óráig az alkudozás és a piaci terefere klasszikus zenei dallamokra. Jóféle bor is dukál a szüreti hangulathoz: a Pezsgőház étterem pincéjében spanyol vacsoraest várja az ide látogatókat: egy tapas bár hangulatába csöppenhetünk október elsején 20 órától. A Flamenco Sopianae együttes előadásában a több évszázad lenyomatát hordozó andalúz táncstílus repít el bennünket a fülledt mediterrán éjszakák világába. A jeles nap estéjén pedig a Pécsi Bazilika előtt trombiták, kürtök és harsonák tisztelegnek az égi szférák előtt. Különböző helyekről, a Dóm téren és a környező épületek tornyaiból, erkélyeiről szólalnak meg a fanfárok 17.30-tól, szakrális helyszínen hirdetve a zene halhatatlanságát.

A Filharmónia Magyarország és a Pécsi Egyházmegye sokéves együttműködése kapcsán újabb egyedi helyszín válik a zene-terévé. A Püspöki Palota dísztermében október 1-én 18 órától Balog József zongoraművész generációjának egyik legtehetségesebb képviselőjeként, számos zenei díj, elismerés és versenygyőzelem után nem mindennapi programmal készül. A díszteremhez jól illeszkedik a műsoron szereplő J. P. Rameau G-dúr szvitje, vagy Chopin Négy keringője. A program társrendezője a Pécsi Egyházmegye.

Balog József
Balog József

S mivel nincs valamirevaló szüret édes finomság és gyerekzsivaj nélkül, október 2-án 16 órától a Palatinus Hotel Bartók Termében a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykara Rózsa Bernadett vezetésével Az élet játékai című koncerten üdvözli a gyerekeket. Az évad első Desszert programján Dr. Lakner Tamás házigazda és moderátor kalauzol a Bartók Béla gyermekkarra komponált műveinek birodalmába. A helyenként humoros, néhol ismerős dallamok után jó hangulatú sütizés várja a kicsiket.

Zenelépcsők, táncfilmek és ZENebutik az állandó programok között

Az ötnapos fesztivál alatt négy állandó, köztük képzőművészeti, filmnyelvi, zeneművészeti és ismeretterjesztési program színesíti a zeneszüreti kínálatot. A táncoló női test formai játékának különféle vetületeit jeleníti meg Ficzek Ferenc Hátrahagyott kijáratok című, szeptember 27-én nyíló kiállítása a Kodály Központban. A kiállítás Ficzek Ferenc Hátrahagyott kijáratok című animációs filmjére koncentrál. A táncoló női test formai játéka, átalakulása a különféle vetítések és torzulások során való permutációk révén egy tisztán vizuális kísérletnek is tekinthető. A tárlat ingyenesen megtekinthető a Kodály Központ nyitva tartási rendje szerint.

A Zeneszüret Filmklub idei válogatásban a tánc valamely formáját, a táncos világ kemény és egyben varázslatos arcát bemutató filmeket láthatunk az Apolló Moziban szeptember 27-30. között, este hat órától. A nagy sikerű tánctematikájú filmekhez kapcsolódóan ráhangolódásként a Pécsi Balett művészei osztják meg gondolataikat. A Fekete Hattyú Oscar-díjas moziját Uhrik Dóra Kossuth-díjas, Liszt-díjas érdemes művész, a Pécsi Balett alapító tagjának bevezetőjével vetítik szeptember 27-én, a fesztiváli nyitónapon. A Billy Elliot brit sikerfilm ráhangolódó beszélgetését Lovas Pál Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló művész vezeti szeptember 28-án. Másnap, szeptember 29-én Lars von Trier felkavaró mozijához, a Táncos a sötétében-hez Nagy Írisz Harangozó-díjas táncművész nyújt értelmezési lehetőséget. Nűbl Tamara táncművész szeptember 30-án ad bevezetést az egyik talán legkülönlegesebb filmhez mind közül, melyet idén bemutatunk a Filmklub során, de legyen ez titok, amíg a moziterem el nem sötétedik. Egyvalamit megígérhetünk, aki eljön az nem fog csalódni, aki pedig nem talán örökre bánni fogja.

A Pécsi Tudományegyetem és a Filharmónia Magyarország közös koncepciója, a Zenélő Egyetem (ZEN) négy esztendeje kapcsolja be az egyetemista korosztályt a magyar komolyzenei életbe. Az új tanév kurzusrendjének részeként ZENebutik címmel a beás muzsikáról, a kortárs tánczenéről, valamint a 80-as évek magyar underground-járól hallhatnak pódiumbeszélgetést a látogatók a Filter Kávézóban szeptember 27-29. között, délután öt órai kezdettel.

A „Zenelépcső” keretében szeptember 27-29. között 17 órától ismét olyan pécsi helyszíneken találkozhatunk a klasszikus zenével, ahol nem is számítunk rá: a Nagypostán, az Árkádban és a Tudásközpontban.

További izgalmas eseményekkel, hangversenyekkel készül a muzsikát mindenkihez közel hozni kívánó Filharmónia Magyarország a  város különböző helyszínein, így szórva egy kis szüreti pezsgést az őszi hétköznapokba, ahol a programok forgatagában a közös nevező a zene és a tánc!

A programokról további információk a www.zeneszuret.hu és a www.facebook.com/zeneszuretfesztival oldalakon olvashatók.

ZENESZÜRET PROGRAMSOROLÓ

SZEPTEMBER 27. kedd

KODÁLY KÖZPONT | 18.30 ÓRA
HÁTRAHAGYOTT
KIJÁRATOK – FICZEK
FERENC KIÁLLÍTÁS

A kiállítást megnyitja: Alföldi Róbert

A X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó és a Zeneszüret
Fesztivál közös rendezvénye

A kiállítás szervezői: Salamon Péter és Szluka Tamás

KODÁLY KÖZPONT ELŐTTI TÉR | 18.40 ÓRA
SZÓLJANAK A FANFÁROK!

A Zeneszüret Fesztivál és a Nemzetközi Tánctalálkozó köszöntése

PTE BTK–TTK BOTANIKUS KERT | 20.00 ÓRA
EGYETEMIBÉRLET NYITÓKONCERT

Budapesti Vonósok
Koncertmester: Piltz János
Közreműködik: Dr. Ruff János adjunktus

Jegyárak:
teljes árú jegy: 2100 Ft
diák- és nyugdíjas jegy, Tüke kártyával: 1900 Ft
PTE diákoknak és PTE dolgozóknak: 1300 Ft
Bérletár:
PTE–Filharmónia bérlet (három előadásra) PTE
diákoknak és PTE dolgozóknak: 2900 Ft
Kedvezmények:
Filharmónia bérlettel kedvezményes jegyár:
1650 Ft

SZEPTEMBER 28. szerda

BAZILIKA | 19.30 ÓRA
ANGSTER BÉRLET:
FASSANG LÁSZLÓ – ORGONA
ROHMANN DITTA – CSELLÓ

Jegyár:
2800/2500/2100 Ft
Bérletár:
9900/9100/7900 Ft
Kedvezmények:
Mester- és Angster
bérletes 50%,
diák- és nyugdíjas jegy,
Tüke kártya 30%

A program társrendezője a Pécsi Egyházmegye.

SZEPTEMBER 29. csütörtök

NAPPALI BÁR | 19.00 ÓRA
JELENKOR-EST
IRODALMI PÓDIUMBESZÉLGETÉS
A JELENKOR FOLYÓIRAT SZERVEZÉSÉBEN
Beszélgetőtársak: Uhrik Dóra Kossuth-díjas táncművész
és Szatmári Áron zenekritikus. Moderátor: Ágoston Zoltán főszerkesztő

A belépés ingyenes

KODÁLY KÖZPONT | 19.30 ÓRA
A LONDONI FILHARMONIKUS ZENEKAR HANGVERSENYE
Baráti Kristóf – hegedű
vezényel: Vladimir Jurowski

F. Mendelssohn: Hebridák-nyitány, op. 26
F. Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64
A. Bruckner: 4. romantikus szimfónia, Esz-dúr

Jegyár:
13900/10900/9900 Ft

NAPPALI BÁR | 20.30 ÓRA
INFUSION TRIO
Weisz Nándor – ének, dob
Farkas Izsák – hegedű
Simkó-Várnagy Mihály – cselló, basszusgitár
A program ingyenes

SZEPTEMBER 30. péntek

PÉCS-SZERTE TEREKEN ÉS FORGALMAS
CSOMÓPONTOKON | 12.00–20.00 ÓRA
TÉR-ZENE

A fellépő együttesek a teljesség igénye nélkül:
Szegedi Szimfonikus Zenekar, Pécsi Vasutas Koncertfúvós
Együttes, Zsolnay Wind Orchestra, PTE Brass Band,
Philharmonic Brass, Harmónia Vonósnégyes, Pécsi
Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola formációi,
Pannon Gyermekkar, Pécsi Tudományegyetem Művészeti
Karának kamaracsoportjai, Liszt Ferenc Zeneakadémia
kamaracsoportjai és még sokan mások.

A program ingyenes

SZÉCHENYI TÉR | 19.00 ÓRA
TÉR-ZENE NAGYKONCERT
A koncert élén a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Közreműködnek a Tér-Zene programban fellépő együttesek
vezényel: Gyüdi Sándor

A program ingyenes

KODÁLY KÖZPONT | 21.00 ÓRA
BOLERO MARATON
Budapest Táncszínház (koreográfus: Raza Hammadi) / Szegedi Szimfonikus Zenekar
vezényel: Gyüdi Sándor
Kecskemét City Balett (koreográfus: Barta Dóra) / Zoord Zenekar
Miskolci Balett (koreográfus: Kozma Attila) / DJ Bodoo
M. Ravel: Bolero

Jegyár:
3900/2900/1900 Ft
Kedvezmények:
Mester- és Angster
bérletes 50%,
diák- és nyugdíjas jegy,
Tüke kártya 30%

OKTÓBER 1. szombat – A ZENE VILÁGNAPJA

VÁSÁRCSARNOK, BÚZA TÉRI TERMELŐI PIAC,
URÁNVÁROSI KISPIAC | 8.00–11.00 ÓRA
KONCERTEK
A ZENE VILÁGNAPJÁN

A program ingyenes

DÓM TÉR | 17.30 ÓRA
FANFÁROK A TORNYOKBÓL

A program ingyenes

PÜSPÖKI PALOTA DÍSZTEREM | 18.00 ÓRA
BALOG JÓZSEF ZONGORAESTJE
J. P. Rameau: G-dúr szvit
F. Chopin: Négy keringő
Bartók B.: Régi táncdalok a 15 magyar Parasztdal-ból
C. Debussy: Hommage à Rameau
G. Gershwin–E. Wild: Etűdök örökzöldekre

Jegyár:
3900 Ft
Kedvezmények:
Mester és Angster
bérletes 50%,
diák- és nyugdíjas jegy,
Tüke kártya 30%
A program társrendezője
a Pécsi Egyházmegye.

PEZSGŐHÁZ ÉTTEREM | 20.00 ÓRA
SPANYOL VACSORAEST
Fellép a Flamenco Sopianae
A vacsora ára:
5000 Ft/fő
A borsor ára:
1800 Ft/fő

Menü:

Fogadóétel: tapasválogatás, a hangolódáshoz ajánlott ital: Sangria
Hideg előétel: Tascaburritas (olajbogyós és paradicsomos saláta sózott tőkehallal) házi lepénykenyérrel, ajánlott ital: Sandeman száraz sherry
Főétel: Paella, ajánlott ital: Torres Vina Sol 2015 (száraz fehérbor)
Desszert: Flan de naranja (narancs-flan), ajánlott ital: Sandeman édes sherry

Asztalfoglalás:
06 72 522 599,
06 72 522 598
etterem(kukac)pezsgohaz.hu

OKTÓBER 2. vasárnap

PALATINUS HOTEL BARTÓK TEREM | 16.00 ÓRA
DESSZERT KONCERT:
AZ ÉLET JÁTÉKAI
A Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykara
vezényel: Rózsa Bernadett
A koncert házigazdája és moderátora: Dr. Lakner Tamás

Családi jegyár
(szülők és gyermekeik):
3400 Ft
Családi bérletár
(öt előadás):
10.200 Ft

ÁLLANDÓ PROGRAMOK A FESZTIVÁL IDEJE ALATT

KODÁLY KÖZPONT | SZEPTEMBER 27. – OKTÓBER 3.

HÁTRAHAGYOTT KIJÁRATOK –
FICZEK FERENC KIÁLLÍTÁS
A X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó és a Zeneszüret
Fesztivál közös rendezvénye

Kiállításmegnyitó: szeptember 27. 18.30
A tárlatot megnyitja: Alföldi Róbert
A kiállítás szervezői: Salamon Péter és Szluka Tamás

APOLLÓ MOZI | SZEPTEMBER 27–30. 18.00 ÓRA

ZENESZÜRET FILMKLUB:

FEKETE HATTYÚ | SZEPTEMBER 27. 18.00 ÓRA
Ráhangolódás: Uhrik Dóra Kossuth-díjas, Liszt-díjas Érdemes művész, táncpedagógus, a Pécsi Balett alapító tagja

BILLY ELLIOT | SZEPTEMBER 28. 18.00 ÓRA
Ráhangolódás: Lovas Pál Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló művész, táncpedagógus

TÁNCOS A SÖTÉTBEN | SZEPTEMBER 29. 18.00 ÓRA
Ráhangolódás: Nagy Írisz Harangozó-díjas táncművész

MEGELEPETÉSFILM| SZEPTEMBER 30. 18.00 ÓRA
Ráhangolódás: Nűbl Tamara táncművész, táncpedagógus

A belépés ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges: www.apollo-pecs.hu

TÖBB HELYSZÍNEN VÁROSSZERTE
SZEPTEMBER 27–29. 15.00 ÓRA

„ZENELÉPCSŐ”

• szeptember 27. 15.00: Tudásközpont (Universitas u. 2/A)
• szeptember 28. 15.00: Árkád Pécs (Bajcsy-Zsilinszky u. 11.)
• szeptember 29. 15.00: 1. számú Posta (Jókai u. 10.)

A program ingyenes

FILTER KÁVÉZÓ (SZÍNHÁZ TÉR 2.)
SZEPTEMBER 27–29. 17.00 ÓRA
ZENEBUTIK előadásai:

SZEPTEMBER 27. KEDD 17.00 ÓRA
A BEÁS ZENE SZÍNPADI REPREZENTÁCIÓJA
A TÁNCHÁZMOZGALOMTÓL NAPJAINKIG
Előadó: Horváth Zoltán zenész, táncos, a Kanizsa Csillagai alapító tagja

SZEPTEMBER 28. SZERDA 17.00 ÓRA
A KOMOLYZENE, MINT KORTÁRS TÁNCZENE
Előadó: Gönczy László zenetörténész, a PTE MK Zeneművészeti Intézetének oktatója

SZEPTEMBER 29. SZERDA 17.00 ÓRA
A MAGYAR UNDERGROUND
A 80-AS ÉVEK SZOCIALIZMUSÁBAN
Előadó: Havasréti József író, kritikus, a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója

A program ingyenes

Címkék: záró, filharmónia, pécs, kultúra