Minden évfolyamra elkészültek az új kísérleti tankönyvek, valamint az első, ötödik és kilencedik évfolyamnak megjelentek az új generációs tankönyvek - mondta az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán.

Kaposi József közölte, az új generációs tankönyvek okoskönyv változata is elérhető, lehetővé téve a digitális kompetencia fejlesztését.

Ezeket a tankönyveket a nemzetközi szakirodalom alapján állították össze - fejtette ki - , nem csak az oktatásfejlesztési hivatal akkreditálja, hanem a Nemzeti Tankönyvtanács szakértői is véleményezik és folyamatosan "naplózzák" a pedagógusok is a véglegesítés előtt.

A könyvek azért kapták az "új generációs tankönyv" elnevezést, mert átmenetet jelentenek a papíralapú és a digitális tankönyvek között, a könyvek tableten és mobiltelefonon is olvashatók.

A főigazgató azt is elmondta, hogy az intézet és az oktatási kormányzat egyik komoly kihívása a tanárok program mellé állítása, ezért is hirdették meg a természettudományi oktatás terén a Fejlesszük együtt! című programot.

Címkék: generáció, tanul, tankönyv, digitális, iskola, kultúra