A desedai Fekete István Látogató Központtal kezdődött a kaposvári bemutató a turisztikai szakemberek számára. A helyiek azért szervezeték a tanulmányutat, hogy a régióban turizmussal foglalkozók jobban megismerjék és ajánlani tudják a somogyi megyeszékhelyet és környékét.

"Tíz város jelentkezett be erre a túrára, közel 30-an vannak a kollégák, akik megérkeztek. Pakstól egészen Harkányig és ennek nagyon jó hozama lesz a későbbiekben, mert ők ajánlani fognak minket a saját városukban lakóknak ugyanúgy, ahogy én is meg fogom ezt tenni a kaposváriaknak." - árulta el Mayerné Bocska Ágnes, a Kaposvári Tourinform Iroda vezetője.

turisztika deseda
 
A látogató központban a tó élővilágával, a környékben pedig a természettel ismerkedtek meg a vendégek. Kurilla Annamária, az Orfűi Turisztikai Egyesület vezetője szerint egy feltörekvő területről van szó és egyre több és egyre érdekesebb dolgokat ismerhetnek meg a látogatás alkalmával, ami azért jó, mert így könnyebben fogják tudni ajánlani Kaposvárt és környékét.

A belvárosi sétát követően a Városházát keresték fel a szakemberek, akik azt mondták, nyugodt szívvel küldik erre a környékre a pihenni, kikapcsolódni vágyókat.

turisztika városháza

"Nyugodtan mondhatom, hogy itt is vannak azért gyógyfürdők, ez is egy kitörési pont lehet és természetesen az a környezet, az a földrajzi, környezeti szépség, amit akár a Deseda tó nyújthat, az illeszkedik a mi programunjainkhoz is. Tehát mi elhivatottak vagyunk, hogy ezt a térséget, ezt a desztinációt egységben mutassuk meg." - tette hozzá a Harkányi Turisztikai Egyesület titkára, Mojzes Tamás.

A régiós szakemberek nem csak Kaposvárt, hanem a Dél-Dunántúl szinte összes nagyobb települését is meglátogatják, annak érdekében, hogy egymás településeinek értékeit megismerjék és javasolni tudják.

Címkék: turisztika, szakember, Deseda, kultúra, Kaposvár