Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a köznevelési kerekasztal keddi ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: az azonnali megoldást igénylő területek között határozták meg a jövedelemelmaradások rendezését, a nyugdíjas korúak foglalkoztatását. Megerősítette, hogy a tanfelügyeleti intézményi önértékelési folyamat lerövidül.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta: elégedetten állnak fel a tárgyalóasztaltól, minden téma, amit hallhattak, olvashattak az elmúlt időszakban, előkerült.

Ülésezett a köznevelésikerekasztal. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Ülésezett a köznevelési kerekasztal. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Madarász Péter, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója úgy értékelt: a megbeszélés elérte eredményét.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a megbeszélés legnagyobb érdemének azt nevezte, hogy a "legkényesebb kérdésben sem hangzott el az, hogy nem".

Címkék: köznevelésikerekasztal, Klik, tanárok, Balog Zoltán, változások, oktatás, kultúra