Zságer Balázs billentyűs, zeneszerző az MTI-nek felidézte, hogy a Török Ferenc 2004-es filmjéhez, a Szezonhoz írt zenéje óta sokat változott a munkamódszere.

"Ezúttal a film első vágott verziójára kezdtem csak el dolgozni. A könyvet már ismertem és megfogalmazódott bennem egy atmoszférikus hangulat, amelyhez inspirációt jelentett néhány olyan kultfilm zenéje, mint a Szárnyas fejvadász, a Tűzszekerek vagy a Twin Peaks" - mondta Zságer Balázs.

A Dési András György és Móray Gábor rendezésében készült Az éjszakám a nappalod című fekete komédia Budapest éjszakai életének szubkultúráit, annak szereplőit és nappali világának izgalmas találkozásait mutatja be.

A My Night Your Day instrumentális anyag, csak három számban szerepel ének. Az egyik előadója Kid Moxie Los Angelesben élő énekesnő, aki tavalyi lemezén együtt dolgozott Angelo Badalamentivel, a Twin Peaks zeneszerzőjével.

"Sorsszerű volt, hogy egymásra találtunk. Kid Moxie-t egy ügynökség ajánlotta, és persze tetszett, hogy nemrég dolgozta fel a Twin Peaks Mysteries of Love című betétdalát Badalamentivel. Távmunkában dolgoztunk, de elégedett vagyok a végeredménnyel" - fűzte hozzá.

A december 1-jén megjelenő CD-n található 18 dal követi a film felépítését, az elején könnyedebb, a végén egyre sötétebb, drámaibb. Az anyagon még két vokális felvétel található: a Sleepwalking, amelyet a Mary PopKidsből ismert Kama énekel, illetve a záró kompozíció, a Sirens a Tutti Cantabile vegyeskórussal. A filmzenén természetesen a Zagar tagjai is szerepelnek, a legtöbb betétdalt Ligeti Gyurival rögzítették, aki most mint gitáros szerepel az anyagon.

A csapat jövő tavaszig szünetet tart, de már a jubileum jegyében, hiszen 2016-ben 15 éves az együttes. "Jövőre elkezdünk egy új stúdióalbumon dolgozni, valószínűleg kijön egy másfél évtizedet átfogó remixlemez, lesz tavasszal egy jubileumi koncert és színre lépek egy másik zenei projekttel is. A mostani filmzene-megjelenéssel egy időben valamennyi eddigi Zagar-lemez elérhető lesz a digitális platformokon" - mondta Zságer Balázs.

A hazai elektronikus zenei színtér egyik legsikeresebb zenekara, a Zagar 2001-ben alakult és eddig négy albumot készített. A Local Broadcast 2002-ben, a Szezon/Eastern Sugar (filmzene) 2004-ben, a Cannot Walk Fly Instead 2007-ben, a Light Leaks pedig 2013-ban jelent meg, utóbbi tavaly az év hazai elektronikus zenei albuma/hangfelvétele kategóriában Fonogram-díjat kapott.

Címkék: filmzene, Zságer, Ligeti, Zagar, kultúra