A színház tájékoztatása szerint az Augusztus Oklahomában című nagy sikerű film színpadi adaptációját Udvaros Dorottya, míg a Shylock című előadást az alakításáért 2015 szeptemberében a Vidéki Színházak Fesztiválján különdíjat kapott Hunyadkürti György főszereplésével láthatják az érdeklődők.

A kicsiket és a családokat napközben Bagossy László színpadra írt meséjével, a Sötétben látó tündér új, kaposvári változatával várják, amelyet Váradi Szabolcs rendezésében és Csonka Ibolya főszereplésével láthat majd a közönség, majd a nap végén a Csiky Gergely Színház igazgatója, Rátóti Zoltán mutatja be "Köztünk marad" című új lemezét, a Rátóti Zoltán Klubzenekar közreműködésével.

Címkék: Nemzeti Színház, nap, Csiky Gergely Színház, kultúra