Mint arról korábban már beszámoltunk, az EGYMI Országos Egyesülete az idei évtől a fenti kategóriában minden évben díjjal ismeri el azoknak a többségi intézményben (óvoda, általános iskola, középiskola) dolgozó pedagógusnak a munkáját, akik integráltan nevelnek-oktatnak sajátos nevelési igényű gyermekeket.

Évente országosan három fő részesül az elismerésben. Somogyból mindössze egy pedagógust, II. Rákóczi Ferenc Tagiskola igazgatónőjét, Kulcsárné G. Ibolyát jelölték Kaposvárról, aki most meg is kapta a díjat.

A pedagógus így kommentálta szerkesztőségünknek az elismerést:

“Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták hogyan lehet másokat szolgálni.” (Albert Schweitzer)

Nagy szeretettel köszönöm meg a családomnak, a kollégáimnak, a Módszertani Központ főigazgató asszonyának és összes munkatársának, jelenlegi és volt tanítványaimnak, a szülőknek és minden kedves ismerősömnek, hogy szavaztak rám.

Köszönöm, hogy üzenetükkel is kifejezték támogatásukat, amely megerősített abban, hogy csak elhivatottan, másokkal összefogva érdemes dolgozni és élni. Amikor egy vezetőt kitüntetnek, akkor nemcsak az övé a dicsőség, hanem az egész közösségé, akikkel együtt dolgozik.

Büszke vagyok a munkatársaimra, az én sikerem az övék is és az ő sikerük az enyém is. Köszönöm a kollégáimnak, a partner intézményeknek az együtt végzett munka örömét, s a támogató segítséget az integráló oktatás-nevelés terén a mindig magasra kitűzött célok elérésében.

 

Címkék: zrínyi, tanár, elismerés, kultúra