Az idén 10. nyári évadját kezdő szabadtéri színház az utóbbi években már a teljes nyári szezon alatt működött, most pedig térben is terjeszkedik. Balatonföldvár mellett ettől az évtől a Kultkikötő a helyi önkormányzatok támogatásával Balatonfenyvesen egy, Balatonbogláron két új helyszínen is megnyitja kapuit - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az elmúlt 10 év alatt a Kultkikötő fontos elemévé vált a Balaton kulturális életének és turisztikai kínálatának. Mint írják, a programok látogatottsága 2011 és 2014 között 40 százalékkal növekedett, a tavalyi, meghosszabbított szezont 40 ezer nézővel zárták.

A zenés és prózai nagyszínpadi és kamaraszínházi előadások mellett könnyűzenei koncertek, gyerekelőadások, családi rendezvények, kiállítások, filmvetítések, borkóstolók is helyet kaptak a programban.

"Mára a teljes nyári szezonban működő összművészeti fesztiválként jegyezhetjük a Kultkikötőt" – idézi a közlemény Nagy Viktor ügyvezető igazgatót.

A minden eddiginél nagyobb szabásúra tervezett szezon a KFT együttes koncertjével indul, a Kultkikötő születésnapját pedig augusztus 1-jén a Budapest Bár szuperkoncertjével és meglepetésekkel ünneplik a Balatonföldvári Szabadtéri Színházban.

Balatonföldváron csütörtök esténként kamaraszínházi előadásokat, pénteken és szombaton nagyszínpadi produkciókat és koncerteket, szombaton és vasárnap délelőtt gyerekelőadásokat kínálnak a nézőknek. Balatonbogláron és Balatonfenyvesen péntekenként és szombatonként tartanak Kultkikötő-programokat.

Könnyed zenés és prózai produkciókat hoz a Kultkikötőbe a kecskeméti Katona József Színház, a budapesti Thália Színház, az Orlai Produkció, a Játékszín, a Magyarországi Szerb Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház. A határon túlról két produkcióval érkezik a Szabadkai Népszínház, és egy előadással a felvidéki Écsi Gyöngyi. A kőszínházak mellett független színházi alkotók is megjelennek: a Neptun Brigád egy komédiával, Láng Annamária és a Mezítlábas zenészek pedig egy tangóoperával lépnek fel.

Az idei nyáron a Kultkikötőben olyan színészeket láthat a közönség, mint Lázár Kati, Molnár Piroska, Lukáts Andor, Benedek Miklós, Vári Éva, Takács Kati, Gálvölgyi János, Szabó Kimmel Tamás, Csányi Sándor, Schell Judit, Kovács Patrícia, Lengyel Tamás vagy Méhes Csaba és Rutkai Bori.

Újdonságként a szervezők operettgálaesttel is készülnek Peller Károly, Szendi Szilvia és a friss Kossuth-díjas Oszvald Marika közreműködésével.

A nyári programsorozat csúcspontja minden évben a Quimby együttes koncertje – idén a zenekar július 11-én játszik Balatonföldváron.

Mint írják, a kedvezményes jegyvásárlás már elindult, a programról bővebb információ a www.kultkikoto.hu oldalon található.

Címkék: Földvár, Fenyves, Boglár, Quimby, színház, Kultkikötő, Kft, szabadtér, koncert, Balaton, kultúra