A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indított "Év madara" programjának célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak (gazdálkodók, vadászok, pedagógusok) különösen fontos szerepe van. A búbosbanka 1989-ben és 1990-ben, tehát két egymást követő évben már volt az év madara. Ezt követően a 2014. évi internetes szavazás résztvevői a fekete rigó és a vörösbegy előtt ismét ezt a fajt választották az év madarának.
Elterjedés: Spanyolországtól Kínáig Eurázsia mérsékelt és mediterrán zónájában, Dél- és Délkelet-Ázsia egészén, Afrika jelentős részén és az Arab-félszigeten is költ. A faj Európa legtöbb országában fészkel. Kontinensünkön a legészakibb állományok Észtország és Oroszország Balti-tengeri partvidékén költenek. Magyarországon a zárt erdők kivételével országosan elterjedt, jelentős részben kultúrakövető madár.
Állománynagyság: Hatalmas elterjedési területe közel 30 millió négyzetkilométer, világállománya 5 millió egyedre becsülhető. Hazai fészkelőállománya 10.000–17.000 párra tehető, és az MME évente megismételt országos Mindennapi Madaraink Monitoringja felmérések adatai alapján az ezredfordulót követően enyhén csökkenő képet mutat.
Élőhely, táplálkozás: Eredeti élőhelyét a fákkal, facsoportokkal tarkított sík és dombvidéki nyílt területek jelentették, de jól alkalmazkodott a legeltetés, földművelés által átalakított kultúrtájhoz, beleértve a tanyasi, falusi környezetet és a városokat is, ahol táplálkozó- és fészkelőhelyet egyaránt talál. A talajon keresgélve, a rövid füvű gyepet, a háztáji veteményesek és (elsősorban vonulásban) a szántók laza talaját szondázva vadászik főként férgekből, rovarokból és rovarlárvákból, kisebb részt apró gerincesekből, gyíkokból és kisrágcsálókból álló táplálékára.
Vonulás: Óriási elterjedési területének mintegy felén állandó. Az Európai állomány Portugália és Spanyolország déli régiója kivételével vonuló, a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti. Az őszi vonulás dandárja hazánkban augusztus-szeptemberre esik, de egyes (gyakran hófoltok között a talajon táplálkozó) példányokkal decemberben és januárban is találkoznak a madármegfigyelők, többnyire tanyákon, lakott területeken. Tavasszal az első példányok már márciusban megérkeznek Magyarországra, de a hazatérés egészen április végéig elhúzódik.
Veszélyeztető tényezők: A mezőgazdasági területekhez kötődő madárfajokhoz hasonlóan a búbosbankát is elsősorban a hagyományost felváltó nagyüzemi agrárium tájátalakító hatása és a rovarölőszerek használata fenyegeti. A legelőállat-állomány csökkenése és a tanyavilág elnéptelenedése, a beerdősülés miatt csökken a számára kedvező rövid füvű gyepes élőhelyek, legelők területe.
Urbanizálódó madárként újkeletű problémát jelent számára is a régi, elavult, gyakran szigetelés nélküli épületek felújítása, ami a potenciális fészkelőhelyek jelentős részét megszünteti. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb a versengés a harkályok vájta természetes faodúkért, ahol a lakott területeken fő vetélytársa a seregély.
Hosszú távú, a Szaharától délre vonuló fajként további veszélyt jelent számára is a Mediterráneumot és az arab világot érintő mértéktelen és értelmetlen vadászat, illetve mind gyakrabban tizedelik az úton lévő állományokat a klímaváltozás okozta időjárási szélsőségek (az évszakhoz képest szokatlan és hosszan tartó meteorológiai körülmények – hideg és esős vagy épp ellenkezőleg, aszályos hetek, hónapok).
Ezeknek a hatásoknak tudható be, hogy állománya kontinensünkön és hazánkban is enyhén csökken. Ugyanakkor alkalmazkodóképességének köszönhetően ez a megfogyatkozás jóval kisebb mértékű, mint a legtöbb agrár-élőhelyen fészkelő és hosszú távú vonuló madáré.
Fészkelőhely: Annak egyik oka, hogy a faj remekül ki tudja használni az ember közelségét az, hogy a búbosbanka az egyik legváltozatosabb fészkelőhely-választású madár. Fák és harkályodúk hiányában ugyanis szinte bármilyen üregben: kő- és farakásban, partfalban, tetőcserepek alatt a tetőszerkezetben, járműroncsban képes költeni, akár a talajon vagy ennek közelében is.
Különösen az alacsonyabban levő, a szőrmés ragadozóknak jobban kitett természetes és mesterséges fészkelőhelyeken kap szerepet a nagyobb fiókák védekező viselkedése, amik híg, bűzös ürüléküket fröcskölik a betolakodó felé. Innen ered egyik sokatmondó népi neve – a fostos bugybóka is.
Költés: Fészket nem épít, 5−8 tojását (naponta egyet-egyet) egy esőtől védett üreg aljára rakja. A kotlási időszak túlnyomórészt május első felében kezdődik. Annak érdekében, hogy a fiókák közel azonos időben keljenek ki, a tojó a mintegy 18 napig tartó kotlást az utolsó tojások lerakásakor kezdi. A fiókák három-négy hetesen válnak röpképessé, szüleik az üreg elhagyását követően még néhány napig a szabadban is etetik őket. Évente akár kétszer is költhet.
A lakosság szerepe a búbosbanka védelmében: Emberkövető madárként a faj megtanulta kihasználni a lakott területek számára kedvező élőhelykínálatát is. A közparkok nagy kiterjedésű nyírt gyepei, a háztáji és kiskertek mozaikos környezete megfelelő táplálkozóhelyeket jelentenek számukra még a városokban is. Az odúköltő, de saját odút nem készítő madárfajokhoz hasonlóan a búbosbankák számára is a megfelelő fészkelőhelyek hiánya jelentheti az egyik legnagyobb problémát. Az idős fák számának csökkenésével egyre nagyobb a fajok közötti harc a fészkelőhelyekért mind a kül-, mind a belterületeken, amiben a vonulásból később érkezők hátrányba kerülhetnek.
Címkék: búbosbanka, madár, védelem, természet, kultúra