A desedai parkerdő Kaposvártól mindössze néhány kilométerre terül el, viszonylag kis területen rendkívül változatos és komplex élőhelyi környezetet és élővilágot mutatva be. Magyarország leghosszabb mesterséges tavának köszönhetően mind a vízi, mind a vízparti és az erdei növény- és állatvilág több tucatnyi képviselője figyelhető meg a parkban.

A kiváló adottságokra alapozva a területet kezelő SEFAG Zrt. nagyszabású ökoturisztikai fejlesztésekbe kezdett, amelynek forrását az EU Dél-dunántúli Operatív Programja biztosítja. A DDOP-2.1.1/A.B-12-0037 kódszámú, „„Kalanderdő” – Természetközeli élmények a Deseda környékén” című projekt támogatásának teljes összege mintegy 130 millió forint.

A projekt két célkitűzése a kikapcsolódás és a környezeti nevelés segítése, ennek megfelelően számos ismeretterjesztő célú létesítménnyel találkozhatnak a „Kalanderdő” látogatói. A területen négy tanösvény épül, amelyek mindegyike egy központi, ún. lombfedeles tanteremből indul ki. A 90 perc alatt bejárható, információs és számonkérő táblákkal, valamint letölthető munkafüzettel kiegészített ösvények mindegyike más-más korosztály igényeihez és tudásszintjéhez illeszkedve készül majd.

A tanulás mellett a kikapcsolódást sem hanyagolták el a „Kalanderdő” megálmodói: a kisebb gyerekeknek erdei játszótér, a nagyobbaknak több erőt és ügyességet igénylő kalandpálya készül. Közös jellemzőjük, hogy természetes anyagok felhasználásával, a tájba illeszkedve készülnek el.
Szintén a természetközeliség szellemében épül tóparti madár-megfigyelőhely és kerülnek modern és népi motívumokat ötvöző tájművészeti (land art) alkotások az erdőbe és a tanösvények mellé.

Megújul az arborétum is: tájékoztató táblák és sétautak segítik a különleges fajokkal benépesített növénytársulás könnyebb megismerését, valamint speciális élőhelyek (fészekodúk) is épülnek a területen. Sőt, a felfedezést mobilalkalmazás is támogatja, amelynek segítségével az egyes helyszíneken lévő QR-kódok beolvasása után további információkat és érdekességeket találhat a látogató.

Fontos eleme a beruházásnak, hogy minden játék és információs tábla kiegészül a vakok tájékozódását segítő Braille-írásos felirattal is. Sőt, készül egy speciális, kerekes székkel is bejárható tanösvény a mozgásukban akadályozottak, illetve a kisgyermekes családok részére.

A teljes beruházás várhatóan az idei év végéig készül el, de a látogatók a nyár során már találkozhatnak a fokozatosan megépülő elemekkel.

Címkék: kalanderdő, arborétum, Deseda, Kaposvár, kultúra