Mélyszegénységben és tartós munkanélküliségben élő családoknak próbál segíteni a Büssüi cigánymisszió. Az ottani református lelkész vezetésével a helyiek nemrég gyümölcsfákat ültettek, feltörik az ugaron heverő földeket, egy romos istállóból pedig tanodát alakítottak ki. A kezdeményezéshez sokan csatlakoztak, mert a szülők szerint ez egyfajta kitörési lehetőséget kínál nekik is és az ottani gyerekeknek is.

cigányok

A cigánymisszió egyik önkéntese hét gyermeket nevel, eredeti szakmája kőműves.

"Azért csatlakoztam, hogy azt szeretném, hogy a gyerekeimnek jobb jövője legyen, mint nekünk volt régebben, több legyen a tanulás, mint nekünk volt, ne hét osztály, hanem mittudomén, legyen nekik érettségi, tudjanak elhelyezkedni" - mondta Károlyi Zsolt.

Miközben Zsolt a gyümölcsösben dolgozik, gyerekei bibliórán tanulnak a büssüi óvodában.

"Teljes mértékben nyitottak voltak rá és szerintem ezt nagyon erősen támogatja az is, hogy a gyerekek jól érzik itt magukat és élményekkel gazdagon térnek haza" - mondta a Büssüi Tarkabarka Óvoda intézményvezetője, Kreizerné Bankics Anita.

Most az intézmény pedagógusaival közösen egy olyan tanoda beindításán gondolkoznak, ami a gyerekeknek és a szülőknek, egyaránt hasznos lehet.

"Nagyon nagy szükségük van olyan ismeretekre, ami a mindennapi megélhetéshez kell, az életvitelhez, az életvezetésükhöz kell és olyan ismereteket kapnak, amiben esetleg lemaradtak" - mondta az Igali Batthyány Károly Körzeti Általanos Iskola és Speciális Szakiskola intézményvezetője, Madarászné Fekete Ágnes.

A misszióvezető azt szeretné, ha a tanoda melletti gyümölcsfák termését a helyiek közösen dolgoznák majd fel és közösen művelnék meg ezeket a földeket is. Ám ez még csak a kezdet.

"Szeretnénk egy olyan fajta szakiskolai képzést elindítani, amely ezeknek a gyerekeknek hosszú távon szakmát is adhatna. Innentől kezdve úgy gondoljuk, hogyha ezt meg tudjuk valósítani, akkor ezeknek a gyerekeknek hosszú távon tudnánk az életkörülményeit és az életvitelüket, élet jövőjüket befolyásolni" - fejtette ki Kálmán Csaba, lelkész.

A büssüi misszió munkájáról, amit egy svájci egyházi alapítvány támogat, holnapi Korzó című magazinunkan tudhatnak meg újabb részleteket.

Címkék: bibla, büssü, cigány, roma, gyerek, kultúra