Jancsó Miklós

A halálhírt Mészáros Márta filmrendező, a kétszeres Kossuth-díjas alkotó előző felesége és a Magyar Filmművészek Szövetsége is megerősítette az MTI-nek. A szövetség - amelynek a filmrendező tiszteletbeli elnöke volt - Jancsó Miklóst saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Az eredetileg jogász végzettségű Jancsó 1946-ban költözött Budapestre, beiratkozott a Filmművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben rendező szakos diplomát szerzett. 1958-ban 37 évesen elkészítette első nagyjátékfilmjét A harangok Rómába mentek címen. A filmet Somló Tamás fényképezte, akivel 1969-ig dolgozott együtt, legutolsó közös munkájuk a Fényes szelek című film volt. Somló Tamást Kende János operatőr váltotta fel.



A Szegénylegények című filmje volt az első, amire felfigyeltek a külföldi kritikusok. 1959-ben Nemeskürty István közreműködésével megismerkedett Hernádi Gyula íróval, aki attól az évtől állandó alkotótársa lett egészen az író 2005-ben bekövetkezett haláláig. 1970-ben színházi rendezőként is debütált a Huszonötödik Színház falain belül a Fényes szelek című darabjával- írja a hvg.hu

Címkék: rip, jancsó, miklós, rendező, elhunyt, magyar, kultúra