koncert


A kaposváriakat ezúttal is a polgármester köszöntötte. Szita Károly értékelte a tavalyi évet és boldog új esztendőt is kívánt minden vársolakónak.

- Közös munkánknak köszönhetően Kaposvár soha nem volt olyan erős, mint ma. Mi 2013-ban is bebizonyítottuk, hogy együtt, számunkra semmi sem lehetetlen. Kaposvár az összefogás városa lett - tette hozzá Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

Idén a Szegedi Szimfonikus Zenekar hozta el műsorát a somogyi megyeszékhelyre. Ennek megfelelően a koncert első részében jól ismert Strauss-darabok csendültek fel.

A bő másfél órás előadás szünetében a közönség koccintott is az új esztendőre.Ezután következett a meglepetés: latin ritmusok, Ray Charles örökzöldjei és minőségi tánczene szimfonikus hangszerelésben.

A zenekar igazgatója azt mondja: ahhoz, hogy egy műsor könnyed legyen, nagyon keményen kell dolgozni.

A kaposvári zenebarátok a jövőben sem maradnak koncertélmény nélkül. Februárban a Budapesti Fesztiválzenekar művészei lépnek fel a Kultúrpalotában, márciusban pedig ugyanott a Szent Efraim férfikar fog Bach kantátákat énekelni.

Nézze meg hosszabb összeállításunkat is a koncertről:


Címkék: újévi, koncert, károly, szivárvány, szita, kultúra