A kísérletben összesen 701 alany vett részt, akiket arra kértek, hogy rajzolják le, különböző érzelmi hatások során mely testrészüknél éreznek fokozott, vagy éppen csökkenő aktivitást. Ezek mértékét pedig a hőtérképhez hasonlóan meleg és hideg színekkel is ábrázolták. Előbbi a megnövekedett aktivitást, utóbbi pedig éppen annak hiányát jelenti. A kísérlettel azt akarták kideríteni, hogy azonos érzelmi hatásokra ugyanolyan testi tüneteket produkálnak-e az emberek - számol be a Gawker.

(Felül: düh, félelem, undor, boldogság, szomorúság, meglepődés, alapállapot. Alul: szorongás, szerelem, lehangoltság, megvetés, büszkeség, szégyen, irigység)

Mint az elkészült ábrán is látszik, a fej tájékán szinte minden érzelem képes változásokat előidézni, miközben az örömhöz és a dühhöz kapcsolódó érzések főként a végtagokban éreztetik hatásukat. Nem meglepő módon míg a boldogság hatására elönti testet a melegség, addig a depressziónál jóformán teljesen kihűlünk.  Az undor pedig főként emésztőrendszerünkre, és a torkunkra hat ki, a megvetésnél pedig csökken az aktivitás a nemi szervek környékén.

Annak ellenére, hogy a rajzok, és a vizsgálat eredménye nagyban hasonít egy igazi hőtérképre, mégse tekinthető annak, ugyanis a kapott értékeket nem a testhő, és a pulzusszám alapján határozták meg, hanem csupán a résztvevők szubjektív elmondására hagyatkoztak.

Címkék: érzés, , térkép, ember, tudomány, kultúra