2021.09.16 - Csütörtök
Edit
18ºC / 29ºC
Közepesen felhős

Nemzetközi szervezet elnöke lett a kaposvári rektor 2013. November 20. - Szerda 11:08 | Címkék: KAPOSVÁR, Kultúra, nemeztközi, rektor, elnök, Egyetem, szövetség

Prof. Dr. Szávai Ferenc a Közép-kelet Európai Egyetemek Szövetségét vezeti mostantól négy évig.

szávai az asztalnál

A Kaposvári Egyetemen rendezték meg november 14-15-én a Közép-kelet Európai Egyetemek Szövetségének (Alliance of Central-Eastern European Universities - ACEU) negyedik kongresszusát. Ekkor választották a nemzetközi szövetség elnökévé a következő négy éves ciklusra Prof. Dr. Szávai Ferenc rektort.

A rendezvényen a kaposvári mellett szlovák, szerb, bolgár és bosznia-hercegovinai egyetemek képviseltették magukat. A résztvevők többek között a közös akkreditációs és tudományos kérdésekben egyeztettek, valamint a szövetség új elnököt is választott, mely során egyhangú szavazással a Kaposvári Egyetem rektora nyerte el a megtisztelő címet a következő ciklusra.

szávai az asztalnál

Prof. Dr. Szávai Ferenc a beszédében kitért a szövetség egyedülálló erejére és jelentőségére, amivel a partneregyetemek számos kérdésben tudják formálni és segíteni a térség felsőoktatás-fejlesztési irányait. Azt mondta: az új elnökség alatt törekedni fog arra, hogy a meglévők mellett további partnerek csatlakozzanak a szövetséghez Lengyelországból, Csehországból, Törökországból, Oroszországból és a kaukázusi térségből.

A rektor szerint az is nagyon fontos, hogy az eddig jól bevált programok, úgy mint a CCEDEP nemzetközi tudományos konferencia, a nemzetközi nyáriegyetem, vagy a már két alkalommal megrendezett sportnapok továbbra szerveződjenek a szövetség keretein belül.

A résztvevők a szakmai program mellett kulináris élményekben is részesültek a Kaposvári Egyetem bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpontjában, ahol a Zselic kincseiből kóstolhattak meg összeállítást.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás