A Leader Program keretein belül nyert összeget a község színvonalas színpadi műsorszámokra, helyi termelők bemutatójára, a Vámos Települések Szövetségének kiállítására és különböző – például NAV – bemutatók megtartására fordította. A főzőversenyen a környék összes települése állított ki csapatot, végül az egyedileg tervezett kupát Lengyeltóti Önkormányzat főzőasszonyai vitték el. Nagy siker volt a futóverseny is.

Dékányné Károly Marianna polgármester asszony megnyitó beszédét követően Móring József Attila Országgyűlési képviselő köszöntötte a szép számmal egybegyűlt közönséget. Beszédében kiemelte a kistelepülések nehéz helyzetén segítő összefogás és tolerancia életet mentő szükségességét. Példaként említette Somogyvámos községet, ahol magyarok, romák és Krisna-hívők együtt fáradoznak a falu jólétéért. Ennek jegyében kitüntetést kapott Sivarama Svami, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők vezető lelkésze, Wanderer Ferencné és Polecsákné Ildikó.

A színpadi programokkal egy időben zajlott a „Kisközösségek fejlesztése vidéki térségekben” című konferencia, amelyen felszólalt Valkai István agrármérnök, Bódisné Éva gyógynövényszakértő Visnyeszéplak öko-falu képviseletében, Sölétormos Jenő, Somogyvámos fejlesztési alpolgármestere és Hosszú Zoltán, az Ökovölgy elnöke.

A színpadon felléptek a Vám-és Pénzügyőrség zenekara, a Somogyvári Asszonykórus, az Öreglaki Csuhé néptánc együttes, a világhírű Nagyberki Hagyományőrző Roma Tánccsoport, a Buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesület, Marcaliból a Baglas Néptánc Együttes, Volford Ildiko.

A tűzijáték után hajnalig tartó utcabállal zárták a két napos rendezvényt.

Címkék: Krisna, Somogyvámos, főzőverseny, falunap, rendezvény, kultúra