A szerző Antonio Caldara Velencében született, Bécsben elhunyt barokk zeneszerző Szent István, Magyarország első királya című oratóriumát mutatja be Németh Pál vezényletével a Savaria Barokk Zenekar augusztus 17-én a somogytúri Móricz Zsigmond Művelődési Központban.

A hangverseny előtt tárlatvezetést tartanak a Kunffy Lajos Emlékmúzeumban. A klasszicista stílusú, egykori Bosnyák-kúriában élt és alkotott Kunffy Lajos festőművész. A 18.században épült nemesi kúriában és az 1900-as évek elején épült műteremben festmények, népművészeti és használati tárgyak láthatók.



Másnap Gárdonyban, 19-én Kazincbarcikán, 20-án pedig a bélapátfalvi ciszterci apátsági templomban is előadják a Johann Sebastian Bach által is elismert zeneszerző alkotását. Szent István szólamát Jekl László, Gizella királynét Jónás Krisztina, Asztrik főpapot Szigetvári Dávid énekli, Erastót, az alattvalót Herz Péter személyesíti meg. A Savaria Barokk Zenekar korhű hangszereken kíséri az énekeseket.

Szent István király történetének megzenésítésére Antonio Caldara 1712-ben, Bécsben kapott felkérést. Megbízója, III. Károly magyar király – később német-római császár – XI. Kelemen pápának kívánt ezzel ajándékot adni, általa is segítve császárságának megerősítését.

Címkék: oratórium, barokk, Szent István, Somogytúr, kultúra