Az kevésbé tudós fehérnépek és férfiemberek, kik nem ismerik az ősi naptárat, elmondatik, hogy az nemes összejövetel június 22-én és 23-án fog megtörténni.

Az összegyűlt pórnépet szórakoztatá az megannyi lovag, harcos és csepűrágó. Sőt hírös muzsikusok is eljönnek! Ezen nevezetes alkalommal kiderül, mi az a heraldika, az nemesi címerek és a középkor megannyi fortélya.

16_patca.jpg

Árpád fejedelem, Szent István, Károly Róbert és Mátyás királyunk seregei éledének újra, bemutatva az nagyszerű fegyverforgatási tudásukat. Tolvajok deresre húzatnak, gazfickók kalodát kapnak, boszorkányok az inkvizítorok által megégettetnek. A várostrom során pedig Isten segítse az szegény várnépét, akit megtámada az gaz és lator ellenség.

Az bátor érdeklődők pedig okosodhatnak és két kezikkel tapasztalhatják meg az nemes középkor szokásait és a fegyverforgatás fortélyait, mitöbb azt is, hogyan szórakoztak az aprófajzatok mikor még nem volt (sz)ámítógép, playstation, okostelefon meg hasonló ördögi eszközök.

05_patca.jpg

Oszt lészen ott nagyszerű táncművészeti okítás is az táncoslábú nem és nemtelen embernek, fehérnépnek és aprófajzatnak egyaránt. Félelmetes, ám egyben nagyszerű hajítógépek is felsorakoztatnak és megmutaták, hogyan repül az 10 kilós kő 120 újkori méterre. Az hajítógépet egész Európa féli, hiszen Patza vára mellett építtetett meg kontinensünk egyik legnagyobb ily szerkezete mindenféle gyarló hadsereg elijesztésére.

A napnak lenyugvását aztán köszönti az nemes CSÍK Zenekar a jelenlévők ámulatbaejtését megcélzandó. S végül a szombati napot zárja a fergeteges tüzesíjak, tűznyelők és az óriás hajítógép tüzesgolyója.

Vasárnap a családi szórakozásé a főszerep, erről gondoskodnak az nemes lovagok, a Kolompos Zenekar és a két napi járóföldről érkező Hangoló Gyermekszínház.

14_patca.jpg

Játsszon velünk és nyerjen családi belépőt, amely két felnőtt és két gyermek részére szól!

Kérdésünk: Hányadik alkalommal rendezik meg a patcai várjátékokat?

A válaszokat névvel, címmel és telefonszámmal ellátva várjuk a jatek(kukac)kapos.hu e-mail címre!

Nyertesek:

Kozma-Kelemen Kitti
Szép Róbert
Djenize István
Márkus Melinda

A játék lezárult!

A nyerteseket e-mailben értesítettük arról, hol és hogyan vehetik át nyereményüket!

 

Címkék: várjátékok, lovagi torna, hétvégén, Patca, játék, kultúra