A Kaposvári Egyetem és az Olvasás Társaság legfrissebb felméréséből az is kiderül, hogy azok a fiatalok, akiknek olvastak gyerekkorukban és saját könyvespolcuk van, sokkal nagyobb eséllyel lesznek olvasók.  

A kutatás egyik vezetője, maga is gyakorló pedagógus minden nyárra ajánl olvasnivalót diákjainak. Idén, Csukás István egyik regényét. Azt mondja azért ezt, mert ez fiúknak, lányoknak egyaránt érdekes lehet. Hevérné Kanyó Andrea szerint nemcsak az olvasás megszerettetése, hanem az olvasóvá nevelés is fontos alsó tagozaban. Ebben az életkorban ugyanis még szívesebben vesznek kezükbe könyvet a gyerekek. Az olvasás ráadásul a fejleszti a szókincset és az életre nevel.

olvasásos táblázat


A felső tagozatba lépés mérföldkőnek számít: a gyerekek ugyanis új tantárgyakat kapnak, a hangos olvasás háttérbe szorul, önálló szövegértésre van szükség. Aki alsóban nem tanult meg jól olvasni, annál bizony hamar előjönnek a problémák.

A Kaposvári Egyetem legfrissebb kutatásából az is kiderült, hogy a kamasz fiúk ötöde egyáltalán nem olvas. Ugyanakkor a rendszeresen olvasók aránya is hasonló. A diákok többsége az irodalmat valami nehezen érthetőnek, réginek de fontos dolognak tartja.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a szülői háttér mennyire fontos. Gombos Péter, a kutatás másik vezetője úgy számol, hogy az a gyerek, akinek nem meséltek a szülei, annak kétszer akkora esélye van arra, hogy nem lesz olvasó. Akinek viszont meséltek, az jó eséllyel maga is olvasó ember lesz.

A szakemberek szerint az irodalomtanárok könyvajánlásai rendkívül fontosak, ugyanis olyan kötetekkel lehet megszerettetni az irodalmat amit szívesen olvasnak a fiatalok. Az olvasó kamaszok többsége egyébként jelenleg a vámpíros és a fantasztikus irodalmat forgatja.

Címkék: kamasz, olvas, kutatás, könyv, szülő, kultúra