Az új szabályok szerint azok a diákok, akik alap- vagy osztatlan képzésre jelentkeztek, és elérik a minimális 240 pontos határt, az intézményi kapacitástól függően ösztöndíjasként kezdhetik tanulmányaikat.  Azonban vannak szakok, melyekhez jóval tobb pontra lesz szüksége a diákoknak.

A jelentkezési adatok alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán egyedül anglisztikán, ének-zene szakon, a germanisztika német, néderlandisztika és skandinavisztika szakirányán, a keleti nyelvek és kultúrák japán vagy koreai szakirányán, a romanisztika olasz szakirányán, a szlavisztika orosz szakirányán, szabad bölcsészeten, pszichológián és a történelem régészet szakirányán van túljelentkezés.

Az andragógia szakoknál azonban már januárban meghúzták a ponthatárt. A bejutáshoz szükséges 445 pont jóval magasabb a tavalyinál. 2012-ben a Budapesti Gazdasági Főiskolán és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 429 pontot kellett összegyűjteni, de a legtöbb felsőoktatási intézményben ennél kevesebb pont is elegendő volt az állami ösztöndíjas helyhez: a Debreceni Egyetemen 421, míg a Dunaújvárosi és a Nyíregyházi Főiskolán, a Kaposvári Egyetemen, a Nyugat-magyarországi Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen és a Szent István Egyetemen 416 pontot kellett szerezni.

A Debreceni Egyetemen anglisztika, pszichológia szakon van jelentős túljelentkezés. A Károli Gáspár Református Egyetemről a keleti nyelvek és kultúrák japán szakirányára, illetve a pszichológiára jelentkezők közül fognak sokan kiesni, de a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem pszichológiai képzésén is túljelentkezés van.

Intézmény

Szak

Kapacitásszám (állami ösztöndíjas és önköltséges)

Első helyen jelentkezők száma (állami ösztöndíjas és önköltséges)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

anglisztika

50 < 230

425

 

ének-zene

2 < 10

22

 

germanisztika (német)

30 < 80

83

 

germanisztika (néderlandisztika)

5 < 25

36

 

germanisztika (skandinavisztika)

5 < 25

55

 

keleti nyelvek és kultúrák (japán)

30 < 60

79

 

keleti nyelvek és kultúrák (koreai)

5 < 30

39

 

pszichológia

100 < 220

671

 

romanisztika (olasz)

5 < 30

37

 

szabad bölcsészet

80 < 140

174

 

szlavisztika (orosz)

5 < 50

65

 

történelem (régészet)

20 < 40

58

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

pszichológia

50 < 120

155

Debreceni Egyetem

anglisztika

10 < 90

119

 

pszichológia

10 < 70

185

Szegedi Tudományegyetem

pszichológia

5 < 50

170

Pécsi Tudományegyetem

pszichológia (magyar nyelven)

10 < 80

162

Károli Gáspár Református Egyetem

keleti nyelvek és kultúrák (japán)

10 < 90

93

 

pszichológia

20 < 120

435


(Forrás: Eduline)

Címkék: bejutás, továbbtanulás, pont, határ, egyetem, kultúra