A „Tettekben az Esély”  kiemelt projekt keretében 2013. február 22-én és 26-án a Türr István Képző és Kutató Intézet, mint az Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi felzárkózásért felelős háttérintézménye országszerte szimultán konferencia-sorozatot tart. A február 22-én Kaposváron rendezett konferencián „Embermese” címmel Tzumo Árpád jazz-zenész is tartott előadást.

Kattintson az alábbi képre és nézze meg tudósításunkat!

 

 

A rendezvényeken az Intézet példa értékű jó gyakorlatokat mutat be, önkormányzati és civil  szereplők által fenntartott területi szolgáltatásokról.

A kaposvári konferencia írásos összefoglalója:

Az ÁROP 2011/1.1.9 “A társadalmi felzárkózás szakpolitikai eszközeinek integrált fejlesztése és a területi együttműködések esélyegyenlőség elvű fejlesztésének modellezése a közszolgáltatások terén” című kiemelt projekt időszaka alatt szakértői támogatással, munkacsoportok bevonásával a társadalmi felzárkózás intézményrendszerének áttekintése és egységes fejlesztési koncepció kidolgozása folyt az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága koordinálásában. A projektben résztvevő szakemberek összefoglalták a korábbi integrációs programok sikereit és sikertelenségeit, annak okait, és ajánlásokat fogalmaztak meg komplex intézkedések tervezéséhez és végrehajtásához.

A projektben szakpolitikai javaslatok készültek a döntéshozók számára arra vonatkozóan, hogy a társadalmi felzárkózás vizsgált szegmenseiben mely jó gyakorlatok folytatására érdemes forrásokat szánni. Üzenetek fogalmazódtak meg az egyes szakterületek döntéshozói számára arra vonatkozóan, hogy hogyan valósulhat meg a hatékony, - összefüggő hátrányokat egymással összefüggésben kezelő - felzárkózás szakpolitika az ágazati együttműködésekben.

A projekt során olyan országos konferenciákat szerveznek, amelyeken a projekt tapasztalatait osztják meg. A konferenciákon olyan helyi civil szervezeteket is bemutatnak, amelyek a társadalmi hátrányokat komplexen kezelő szemlélettel végzik munkájukat. Záróakkordként két helyszínen a TKKI és az EMMI mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatását célzó „Bizalom és Munka” című modellprogramjának eredményeit mutatják be a projektről készült film segítségével. Négy helyszínen olyan, a felzárkózást komplexen értelmező és innovatív módszereket bevezető szervezet munkáját és filmjeit mutatják be (Van Helyed Alapítvány, Roma Filmes Médiaműhely), mely a célcsoport bevonásával, aktív közreműködésével az alkotást helyezi a tevékenység fókuszába.

A projekt során workshopokat is szerveznek, amelyeken a társadalmi felzárkózásban érintett ágazatok szakértői a Nemzeti Felzárkózási Stratégiában megjelölt beavatkozási területein megosztották egymással az országos, regionális, vagy lokális projektek és programok eredményeit, hogy ezt követően a javaslatok beépülhessenek mind a módszertani anyagokba, mind a jogszabályokba. Képzésre is sor kerül, aminek célja, hogy a projektben elért eredményeket széles körben megismerjék, a későbbiekben pedig a gyakorlatban is alkalmazzák a társadalmi felzárkózásban érintett közigazgatási szereplők. A képzésre jelentkezők betekintést kaphatnak az integrált felzárkózás szakpolitika fejlesztésének igényét megelőző tapasztalatokba, a felzárkózás politika jó gyakorlataiba, azok felhasználásának lehetőségeibe, a koordináció módszertanába.

A felzárkózás politika alapvető célja a társadalomból kirekesztett, leszakadó csoportok hátrányainak kezelése. Ehhez feltétlenül szükséges egy erős felzárkózás politikai tengely, amely integratív szemlélettel meghatározza az összes érintett ágazatban a hátrányok kezelését.

A  „Tettekben az esély” konferencia-sorozat elsődleges célja ennek a befogadó szemléletnek az erősítése.

forrás: TKKI Kommunikációs Osztály

Címkék: társadalmi, embermese, felzárklóztatás, példaértékű, projekt, kultúra