A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a Vármegyeházán tartott eseményen hangsúlyozta: "Somogyországot a közös múltunk, a hagyományaink és a gazdag örökségünk teszi azzá, ami". Gelencsér Attila hozzátette, "ez ad nekünk erőt, tartást és büszkeséget, ez alkot bennünket erős közösségé, együtt azzal a közös akarattal, hogy meg kívánjuk őrizni az örökségünket, folytatni akarjuk azt, amit apáink, anyáink, az elődeink 36 emberöltőn keresztül ránk hagytak".

Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő a rendezvény díszvendégeként az erdélyi magyarság üdvözletét tolmácsolta Somogy megyének, majd az Imádság háborús időkben című zsoltárból idézett. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: "most nem dúl háború országunkban és környékén, de mintha még ennél is nagyobb veszély fenyegetné hazánkat, az európai és nemzetközi válság, valamint a kommunizmus örökségeként még mindig nyomasztó válság, melyről 23 éve nem gondoltuk volna, hogy máig kihatással lesz életünkre".

Gelencsér Attila az ünnepi közgyűlésen a megye címerét és zászlaját adományozta a Somogy megyéhez január elsejével csatlakozó Balatonvilágosnak. A jelképeket Fekete Barnabás polgármester vette át a település nevében.

A megye legrangosabb elismerését, a Pro Comitatu Somogy díjat a történelmi regények írójaként is elismert Ujkéry Csaba, a Kaposvári Törvényszék tavaly nyugalmazott elnöke vehette át a megyegyűlés elnökétől. Gelencsér Attila továbbá Somogy Polgáraiért kitüntetéseket adományozott a megye fejlődéséért kiemelkedő tevékenységet végzett magánszemélyeknek és intézményeknek.

A január 14-ig tartó rendezvénysorozat keretében kiállítással, konferenciával emlékeztek meg a vármegye számára kiváltságot jelentő jeles eseményről. Szó lesz a 2010-ben kezdett új gazdaságpolitika eddig eredményeiről, megemlékezést tartanak a doni katasztrófa 70. évfordulója alkalmából, továbbá újabb helyi értékekkel bővül az Örökségünk - Somogyország kincse gyűjtemény.

Címkék: pecsét, örökség, címer, megyenap, Somogy, kultúra