Ma délután kiderül, melyik lesz az a nyolc középiskolás csapat, amelyik bejut a Copus 300 középdöntőjébe. A videós kisfilmes, színpadi produkciós, művészeti alkotásos, sportos és kódfejtős forduló után, a városismereti verseny most egy kvízjátékkal folytatódik. Ez lesz a selejtező utolsó állomása. Az Együd Árpád Kulturális Központban tizenhárom kaposvári középiskola négy fős csapatai mérik össze tudásukat és felkészültségüket.

Az eddigi fordulókhoz hasonlóan, a szervezők most is zsúfolt nézőtérre számítanak. A szurkolók azonban nemcsak buzdításukkal siethetnek csapataik segítségére, hanem a kvízjátékba is bekapcsolódnak. Ennél többet viszont a vetélkedősorozat ötletgazdája, Katona József, a Kapos Televízió ügyvezetője még stábunknak sem árult el.

Mindegyik gárda az eddig összegyűjtött pontszámával indul. A szellemi vetélkedőn 300 pontot kell elérni. Az a csapat, amelyik megugorja ezt a lécet tulajdonképpen hátradőlhet, mert automatikusan bejut a televíziós elődöntőbe és több kérdésre már nem is kell válaszolnia.

A Kapos Televízió showműsorában négy-négy csapat szerepel majd 2013. január 8.-án és 15.-én. A január 22.-i döntőbe a két első és a két második helyezett jut majd tovább.

A vetélkedősorozat jelenlegi állása öt forduló után.

Címkék: középdöntősei, eldől, városismeret, Copus 300, Kaposvár, kultúra