Az ünnep minden évben a karácsonyi forgatag megnyitását jelenti, számítását pedig karácsony első napjától kezdjük: vagyis a december 25. előtti negyedik vasárnap advent első vasárnapja. Az ünnepkör egészen vízkeresztig tart, ami január 6-án van, hivatalosan a karácsonyfát is ekkor kell lebontani.

Advent mozgó ünnep abból a szempontból, hogy az első vasárnap november 27. és december 3. között bármelyik napra eshet, például 2010-ben november 28-án kellett az első kanócot meggyújtani az adventi koszorún, 2011-ben pedig november 27-én. Az idei évben azonban egy kicsit kitolódik az időpont, december 2-án kell életre kelteni a lángot.

Adventkor a 19–20. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.
Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.

Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.

A hagyományokhoz híven advent első vasárnapján a Kodály iskolások műsora után a polgármester gyerekek segítségével ünnepi fénybe öltözteti Kaposvár belvárosát. Ezután szinte minden nap programok színesítik a várakozási időszakot. 27 civil szervezet, művészeti csoport és intézmény vesz részt a rendezvénysorozatban. Így az idei lesz az eddigi leggazdagabb kaposvári advent.

December 2. vasárnap
17.00 óra „Csendes éj…”  Ünnepélyes programnyitó
Közreműködik: Kodály Zoltán Központi Általános Iskola diáksága
A várost ünnepi fénybe öltözteti: Szita Károly polgármester  
Helyszín: Pajtaszínház, Kossuth tér

Idén bekapcsolódik a Szivárvány Kultúrpalota is a kaposvári rendezvényekbe. Itt lép fel a Kaposvári Helyőrségi Zenekar, Balázs Fecó, a Kaposvárról elszármazott zenészek, és Horgas Eszter valamint a Bolyki Soul és Gosper Kórus is itt áll színpadra.

A részletes adventi programot ide kattintva tekintheti meg!

Címkék: ünnepi fények, készülődés, programok, advent, kultúra, Kaposvár