Egy kevés várakozás után megérkezett a lószállító. Abban a sorrendben, ahogy leszedték kiszolgáltatott utasaikat, kiosztották őket lovasaiknak. Egy rövid közelharc árán meg tudtam akadályozni, hogy zablát tömjenek az enyém szájába. Kötőféket tettem rá és egy kötéllel bevezettem a pályára.  Kettőt kapált, majd nagy élvezettel vetette bele magát az aréna süppedő talajába, aztán hirtelen felugrott és egyszerre rázta le magáról a homokot és az utazás során felgyülemlett feszültséget. Én még a talajon álltam partnerem mellett, mikor a többiek már teljes erővel vágtattak felnyergelt paripáik hátán. Határozott mozdulataikon látszott, hogy a bemelegítést nem elfelejtették, hanem teljesen hiányzott a lovaglásról alkotott foghíjas fogalomrendszerükből. Idesorolnám még a szárhasználatot, a helyes ülést és úgy nagyjából mindazon főúri hóbortokat, amik ember és ló kapcsolatát harmonikussá teszik. Mire lovamra ültem, "kollégáim" már lebontották az aréna betonba ágyazott vaskerítésének egy részét úgy, hogy néhányan teljes lendülettel belerohantak. Cselekedetükből nem derült ki világosan, hogy az öngyilkosságnak választották ezt a nem éppen hétköznapi fajtáját, vagy amire gondolni sem merek, esetleg nem voltak urai a helyzetnek. Éppen elkezdtem az ügetést, mire a "kollégák" befejezték szado-mazochista performanszukat és a néhány perc alatt rommá hajtott lovakkal távoztak az istálló irányába.

Ez a kép, amit szerény költői vénámmal próbáltam lefesteni, Szinyei Merse Pál: Majálisa ahhoz képest, amit a kirgiz és kazak buszkasi csapat produkált az alkalomhoz illően egy levágott fejű kecskével. Ilyen brutalitást és kíméletlenséget még életemben nem láttam. Mázsás vadkanok ültek halálra rémült és végletekig elgyötört lovak hátán. Az állatok közül az a levágott fejű kecske volt a legszerencsésebb, mert ő már kivérzett, mire bekerült az arénába. Tépték és rúgták szerencsétleneket, véreztek és verejtékeztek. Azoknak a páráknak, akik végső elkeseredésükben földre vágták magukat, rugdosták a fejüket, hogy felálljanak.

A hagyomány az az ág, amin ülünk, vadkanék pedig annyira a szélére sodródtak, hogy le fogják törni. Ezzel ők oda kerülnek, ahova valók, mondhatnánk, a dolgok a helyükre kerülnek. A problémát az jelenti, hogy a mélybe rántják magukkal kultúrájuk egy darabját is. Ha valami rosszul működik a hagyományban, javítsuk ki! Tüntessük el azt a szemléletet, ami a lovat eszközként kezeli és erősítsük meg azt, ami társként. Ha a brutalitás helyébe a harmónia lép, megnő a hatékonyság, megjelenik az elegancia és megmarad a hagyomány.

Minden generációnak kötelessége újraértékelnie kapcsolatát saját kultúrájával. Óvakodnia kell attól, hogy ennek a törékeny ágnak túlzottan a végére kerüljön és azoktól, akik kezükkel a láncfűrész berántó zsinórja után kapkodnak. Mert az eredmény mindkét esetben ugyanaz: zuhanás a mélybe. A történelme során az ember ezt már sokszor eljátszotta, de még sohasem úszta meg a zuhanást anélkül, hogy ne törte volna össze magát.

A törökök ezt tudják, és tiszteletreméltó az az erőfeszítés, amivel rendezvényüket létrehozták. Rengeteg időt, pénzt és energiát fordítanak saját kultúrájuk megőrzésére. Vendégszeretetük felejthetetlen élmény volt számomra, elkötelezett hívükké tett. Ha szükségük van szerény tapasztalataimra, szívesen megosztom velük. Mert egy olyan országban élek, melynek történelme a láncfűrészek visításától volt hangos és akadnak itt is, akik az ág szélén ücsörögve recsegtetik azt.


Kassai Lajos

Kaposmérő, 2012. október 16.

Címkék: íjást, török, lajos, találkozó, kassai, lovas, kultúra